Metal Hammer UK

Szóval, kinek az ötlete volt a turné?
RZ: Az ötlet teljesen logikus volt. A menedzsereink barátok… folyton erről beszéltek. Biztos vagyok benne, hogy évek óta beszélgetnek erről. Nyilvánvaló volt. Már régóta tervbe volt véve, de a beosztásunk soha nem egyezett meg. Azonban most végre sikerült.
MM: Ez egy jó kombináció, mert sokan nőttek fel ezzel a zenével. Szinte ugyanakkor jelentünk meg a zeneiparban is és a spektrum két különböző végét képviseljük. Az én koncertem inkább vallási és politikai témájú. Ha egy horror filmhez kellene hasonlítani, Rob inkább a Halloween-os. Egyik este azt mondta: „Nem rock sztárokat jöttetek el nézni, hanem egy Halloween koncertet.” Én ezt nem mondtam volna. Szerintem az emberek rock sztárokat jöttek megnézni és éppen eszerint cselekszem. Ez egy remek kettőssége a horror filmeknek; olyan, mint a Halloween-t és a Rosemary’s Baby-t nézni egyszerre. Ott van a pszicho horror, ahol amikor távozol, azt gondolod: „Mit láttam az imént? Mit jelentett ez?” szemben a „Hű, ez káprázatos volt, megkoronázva tűzzel és alvadt vérrel!” Egyikünk számára sem sértés ezt kimondani.

Barátok vagytok? Együtt szoktatok lógni?
RZ: Ha emberek vannak körülöttünk, beszélgetünk és elvagyunk. Azonban a mi bandánk inkább a mieinkkel lóg együtt, az ő bandájuk pedig az övékkel.

Eddig jól halad a turné? Mindenki kijön egymással?
MM: Az egyik dolog, ami miatt szomorú vagyok ma, hogy itt van ez [boríték 10,000$-ral]. Később lesz egy komoly beszélgetésünk Rob-bal. Le kellett rövidítenem a koncertemet és nem volt lehetőségem eljátszani az utolsó dalunkat. Úgy gondoltam, hogy mivel ez fifit-fifti megállapodás Rob-bal, ezért ő is beadhatna 10,000$-t, hogy eljátszhassam a Beautiful People-t. Három percbe telt volna. Így ezután az interjú után, olyan lesz mint az „A fistful of dollars” Clint Eastwood-dal vagy… nem tudom milyen lesz. Jelen pillanatban van egy kis vita arról, hogy ki a helyesebb ikertesó.

Akkor nem igazán vagytok barátok?
MM: Ismerem Rob-ot. Úgy nőttem fel, hogy imádtam a White Zombie-t. Nem tudok felhozni semmit ellene, csak nem szeretem ha átverik a rajongóimat akik eljöttek megnézni valamit, főleg ha ennek fifit-fifti kapcsolatnak kellene lennie. Ma később kezdtem, de befizettem a 10,000$-t és ha ő is így tett volna, a rajongóim hallhatták volna a Beautiful People-t.

Micsoda? Mi köze ehhez a 10,000$-nak?
MM: Csak valami szervezéses baromság. Figyelj, én nem akarom, hogy úgy tűnjön valami viszály van köztünk. Kedvelem Rob-ot; eljött a szülinapi bulimra.

Habár a viszályok izgalmasak.
MM: Igen, de nem akarok viszályt szítani emiatt. Ha valami miatt ilyesmit tennék, az amiatt lenne, hogy miért van nála két volt bandatagom is. A helyzet az, hogy a mai napig jól kijövök velük. Azért rúgtam ki John 5-ot, mert kedves és jól gitározott. Két dolog amit nem akarok a bandámban. És valójában megkértem Gingert, hogy doboljon a turnén, de mivel megegyezett Rob-bal, nem volt lehetősége rá. Ráadásul Ginger egyszer felhívott engem az éjszaka közepén, sok évvel ezelőtt, hogy odaadom-e neki a zuhanyzó függönyt. Ez megrémít, és ez tetszik. Biztos vagyok benne, hogy veszélyes. Pont emiatt hiányolom a bandámból, ha el kellene ásnom egy holttestet, azt mondanám: „Héj, Ginger…” Szóval, amiről azt hiszik az emberek, hogy viszályt szít köztünk, valójában nincs is.

Rob, nehéz olyan embereket találni, akik hajlandóak más neve alatt játszani, ahogy ti is teszitek?
RZ: Nagyon nehéz, mert számos dologra szükségem van. Mármint, elsősorban remek zenészekre van szükségem, ez magától értetődő. Néha az emberek elmerülnek a pirotechnikában és nem is hallják, hogy mi történik, de ha odafigyelnek, azt mondják: „A francba, ez a srác nagyon tud.” Úgy értem, nem tudnék mondani még egy olyan jó gitárost, mint John 5. Olyan jó, mint bárki más. Ezután meg kell találnod azt, aki megérti, hogy mit próbálsz csinálni. Azután pedig olyanokat, akikkel képes vagy egész nap ellenni. Végeredményként egy rohadt rövid listát kapsz.

Ez megmagyarázza, hogy két zenészed miért játszott korábban Mansonéban. Most pedig a Rob Zombie-ban vannak. Magabiztosnak kell lenni, hogy minden működhessen.
RZ: Jelenleg minden tökéletes. Úgy értem, bármi megváltozhat, mindenki viselkedhet furán, minden darabokra eshet. De akikkel most körülveszem magam, ők megértik. Ezért nincs szükség új srácokra. Az emberek azt kérdezik: „Miért nem szerzel olyan srácokat, akikről még nem hallottál?” Hát mert pont az lesz a legnagyobb seggfej a turné első hete után. Mert túl zöldfülű, hogy megértse. Ki kell menni és kellő figyelmet fordítania mindenre.

Milyen vizuális megoldásokkal készültetek a turnéra?
RZ: Mindent bepakoltunk, amit csak lehetséges. Mindenből többet. Több pirotechnika, több videó, több hatalmas robot. Olyan dolgok, amiket nem is tudok leírni. Még a csapat is azt mondta, hogy: „Hogy hívjuk ezt… a kibaszott hatalmas gépezet amin kivonulsz a színpadra?”
MM: A mi koncertünk nagyon kultusz-szerű, nagyon Jim Jones-szos, nagyon politikai. A Columbine-nal kezdődik, a halott gyerekek hegyével, amivel megvádoltak, a háttérként. Aztán átmegy glam rock-ba drogokkal, aztán jön a fasizmus rész. Bemutatja a karrieremet. Bajkeverőként kezdtem. Olyasmit csináltam, amivel az emberek azonosulni tudtak, aztán pedig pont azzal vádoltak meg, amiről azt mondtam, hogy ne tegyék. Szerintem, akik hallgattak zenét, megértették, azok pedig akik pózolnak és politizálnak, bűnbaknak használtak engem. Ezt teszem én is, mert a fele félelem és gyűlölet, a másik fele pedig szeretet és elszántság és nem lehetsz rock sztár, ha nincs meg benned a kettő. Szóval ez a koncert bemutatja a karrieremet, alapvetően. Baj, glam rock, drogok, fasizmus, düh, gyűlölet, újra.

A fasiszta nézőpont is lehet aggasztó, nem?
MM: Az emberek azt kérdik: „Náci vagy?” Ugyan már, rúzsozom magam. Az a helyzet, hogy a szvasztikák izgalmasak. Nem az, amit szimbolizálnak, hanem a vörös, fekete és fehér kombinációja. Mint Walt Disney. Ugyanazok a színek. Ezek az alkímia alapvető színei, mindig működnek. Fekete haj, fehér arc, vörös rúzs, ezért keresünk egész életünkben olyan lányokat, mint Bettie Page. Erre van ráállva az agy. Hallasz egy magas hangot egy horror filmben és megijedsz. És amikor bizonyos dolgokat látsz vagy hallasz a színpadon, az emberek egy dologra gondolnak. Ez a Pavlov reflex.

A koncertek és a turnék mérete nem csökkent a 90-es évek óta? Vagy inkább fokozatosan nőnek?
RZ: Nagyobbak. A vicces az, hogy lekorlátozódott az egész csak a színpad területére. Manapság gyakran kell a kellékek nagy részét a kamionon hagynunk, mert nem elég nagy az aréna. A legtöbb aréna akkora mint egy hoki pálya, ami eléggé körülhatárolt. Ez a probléma. Nem tudunk rendesen berendezkedni a színpadon. Soha nem gondoltam volna, hogy egy aréna színpad kicsi lesz.

Habár ez egy együttműködéssel létrejött turné, nem érzitek úgy, hogy van egy kis versengés köztetek? Próbálgatjátok egymást?
RZ: Én mindig versengek mindenkivel.

Még mindig?
RZ: Persze. Muszáj. Már láttam korábban, hogy bandák azért oszlottak fel, mert túl önelégültek lettek azzal szemben amit letettek az asztalra. Ezért hulltak szét. Mi minden miatt paranoiásak vagyunk. Ez nem rossz fajta versengés Manson és köztünk, mindenkivel ez a helyzet, Alice Cooper-rel, a Slayer-rel, bárkivel turnéztunk eddig. Ez a természetes. Akik ilyen hosszú ideje vannak a szakmában, ugyanígy éreznek.
MM: Jelenleg úgy érzem, hogy a visszatérésemen dolgozom. A Born Villain a visszatérő lemezem. Voltak idők, amikor letértem arról az útról, amit járnom kellett volna, a sok információval a fejemben. Frusztrált voltam és nem akartam zenélni, mert akkor odaadtam volna a profitálóknak, a lemezkiadónak, az Interscope-nak és ők valami olyasmit tettek volna vele, nem olyan okosan bántak vele, mint én, felhígították. Én pedig azt gondoltam, miért akarnál venni egy hentes kést, amire aztán szigszalagot raksz és úgy próbálod ledöfni az embereket?

Umm…
MM: Bocs, ez fura hasonlat volt. Alapvetően megpróbálták tompítani. Nem is értem, akkor miért akartak ennyire engem. Csak arra akarok kilyukadni, hogy tökéletes üzletemberek voltak. Így mindent megpróbáltam, hogy megszabaduljak a kiadómtól. Olyan volt, mint egy újrakezdés. Mármint, nem kellett kuncsorognom másik szerződésért, az emberek sok pénzt szórnak el, de mit és a pénz? Csak egy olyan dolog, ami lehetővé teszi, hogy folytasd azt az életben, amit szeretnél. Nem érdekel a pénz. Engem az érdekel, hogy azt csináljam, amiben jól érzem magam. Amikor már nem olyan élvezetes, nincs értelme.  Volt egy időszak a lemez előtt, amikor nem tetszett az, aki voltam. És el kellett ismernem magamnak, hogy visszatérésre van szükségem. És ezt nehéz volt lenyelni. Kimondani, hogy nem voltál olyan jó, mint voltál azelőtt. Így helyrehoztam a dolgot.

Marilyn Manson merne béna lenni? Mi lenne, ha egy Fleetwood Mac fázison mentél volna keresztül, akkor is gyűlölet himnuszokat írnál tiniknek?
MM: Egyértelműen szeretnék zeneileg más dolgokat is kipróbálni. Elkezdtem marijuanát szívni. Megnyitja az elmémet a zenéhez. Zenét hallgatok, miközben be vagyok tépve és azt mondom: „Ez csodásan hangzik.” Biztosíts, hogy ezt kiemelt betűtípussal fogod a cikkben leírni. Azonban, hogy megváltoztassam az egész hozzáállásomat, pl. hogy Brian Warner legyek Marilyn Manson helyett, ez nem olyan egyszerű. Ez a szoba [koromfekete falak és egy tükör] pont olyan, mint a házam. Ez vagyok én, amit 15 éven keresztül csináltam. Hozzászoktam. Sokkoló lenne életmódot változtatni. Számomra egy kaland kisétálni a boltba egy dollárral a kezemben és venni egy szendvicset. Nem azért mert prima donna vagyok, egyszerűen csak nem ismerem ezt az életmódot. Az elmúlt 15 évet koncertezéssel töltöttem. Napkelte előtt bújok ágyba, mint Dracula. Ez nem jelenti, hogy dekadens vagyok vagy abnormális, csak ehhez szoktam hozzá.

Aggódtál valaha amiatt, hogy méltósággal öregedsz-e meg? Képes vagy 45 évesen is lázadásra szítani az elveszett gyerekeket?
MM: Még nem vagyok 45.

Nem, de az leszel.
MM: Igaz. Láttad már a Wild in the Streets című filmet? Max Frost egy rock sztár, aki lázadásra veszi rá a gyerekeket, de aztán túl öreg lesz. Erre alapoztam ezt a turnét. Sok szintje van. A Personal Jesus-t egy tükörbe nézve énekelem. Ez foglalkozik a témával. Sok szint van. Várj, mi is volt a kérdés?

Az emberek nem félnek a 40-es éveiben járó emberektől.

MM. Ez helytelen megállapítás. Hitler, Bush, Saddam Hussein…

Oké, persze, emberek, akik hatalmi pozícióban vannak. Mi felforgató rock sztárokról beszélünk.
MM: Helytelenül értelmezik az emberek az idősebbeket; elfelejtik, hogy ők találták fel a drogokat meg anális szexet. Az idősek már azelőtt csináltak ilyesmiket, hogy mi megszülettünk volna. Nem konzervatívok, csak annak tettetik magukat. Egy szép napon mi is annak fogjuk tettetni magunkat, amik nem vagyunk. Habár én megpróbálom majd nem ezt tenni. Tettetni fogom, hogy ne tettessem amit tettetek. Ezt találd ki. Félúton elakadtam ugyan a fű miatt.
RZ: Mindig is úgy éreztem, hogy amit teszek, az akkor is működni fog ha idősebb leszek. Mindig is elszomorított, amikor valaki teljesen bekattan, mert már nem fiatal és cuki vagy valami, mert akkor gyorsan kiég és máris Davy Jones vagy. Számomra néhány ember sokkal menőbb lett, ahogy idősebb lett. Mindig úgy gondoltam, hogy Tom Waits és Frank Zappa menőbb lett. Soha nem voltam megszállottja ennek a fiatalság dolognak. Ugyanakkor, óvatosnak kell lenned. Már beszéltem erről Alice Cooper-rel. Tudod, a sokkolás szép és jó, de egy idő után kikopik és a dalokról kell szólnia. Mert komolyan, ha az emberek az őrült show és a sokk miatt jöttek, nem jönnének vissza 20 évvel később. Nekem fontos hogy képben legyek azzal, amit csinálok, nem lehet, hogy néhány évig nem figyelsz semmire és akkor minden jó. Van egy pont, ahol ha nem figyelsz, azzá a pasassá válhatsz, akit folyton figyeltél és idiótának fogod gondolni. Tudatosnak kell lenned, mert ez megtörténik az emberekkel.

Mindketten ügyesen kombináljátok a horrort és a hard rockot. Mi az a kapocs, amitől ez olyan jól működik?
RZ: Nem tudom. Még soha nem gondoltam erre így, mert igazság szerint, a banda mindig azokat a dolgokat képviselte, amikbe éppen beleástam magam. Néha ennek köze volt a horrorhoz, néha nem. Egy fura keverék. Mint a Misfits. Nem mindig a horrorról írtak. A bandát egy Marilyn Monroe filmről nevezték el. Azonban a fogékonyság mindig is nagyon fura volt, így működött. Ismerek néhány bandát, akik próbálnak „horror rock” bandák lenni és nagyon mű az egész, mintha megjátszanák. Az egész csak az én furcsa nézőpontom és nekem működik.

Emlékeztek az első horror filmre, amit igazán megrémisztett titeket?
RZ: „The Wizard of Oz”! A repülő majmok miatt. Még nem voltam ovis, szóval nagyon fiatal voltam. Az első film, amit moziban láttam, a „Willy Wonka & The Chocolate Factory” volt. Az a jelenet az alagútban, az elég para volt.
MM: Soha nem készítettek igazán jó filmet a Bibliából, pedig innen származik az összes horror film. Ott az apokalipszis, az Ördög, zombik, mivel Jézus feléled, vámpírok, mert vért isznak benne, keresztre feszítés, rítusok, minden benne van a könyvben. A kereszt a legjobb valaha kitalált ajándéktárgy. Ráadásul a templomok a legijesztőbb építmények a világon. Kísértetházak. Szóval a kereszténységnek köszönhetően, halálra rémítettek minket gyermekkorunkban.

Egy mostani felmérés szerint 3 fiatal közül egy nem vallja magát vallásosnak Amerikában. Vállaltok ezért felelősséget?
MM: Ha szerinted ez nekem köszönhető, akkor adj egy pacsit. De nem mondtam, hogy nem hiszek a spiritualitásban. Hiszek abban, hogy valamibe bele kell tenned a szívedet és a lelkedet. Nem vagyok nihilista, a művészetben hiszek. Nem hiszem, hogy tudnék hinni Istenben. Még mindig keresem a választ, de a vallás túl korlátozott, adóztató és nyilvánvaló. Az emberek meglátják, hogy vannak sokkal ijesztőbb dolgok is.

Mint például?
MM: Az emberek. Az apám harcolt Vietnámban. Hazahozott magával egy puskát, de nem kb. 15 évvel ezelőttig nem ismertem a történetét. Fognyomok voltak rajta és ugyanaz a modell volt, amit Oswald használd Kennedy meggyilkolásához. 6 éves koromban megtanított lőni vele. Megkérdeztem tőle, hogyan kapta és azt mondta, Agent Orange-t permetezett. Helikopter pilóta volt és az volt a parancs, hogy ha a helikopter lejjebb repül, meg kell ölniük a fordítót. Így kapott puskát. Nagyon jól kitanított. Jól céloztam – akár mesterlövész is lehetett volna belőlem.

Egy lehetséges másodállás?
MM: Szívesen csatlakoztam volna a sereghez, hogy ingyenes engedélyem legyen embereket lelőni, hogy levezessem az agressziót. Az egyetlen ok amiért nem csatlakoztam, mert nem akartam levágni a hajamat. Elég hülye indok. De ugyanakkor, nem akarom ezt a súlyt a vállamon cipelni. Nem akarok idegeneket ölni. Ha megölnél valakit, az csakis szenvedélyből lenne. Bizonyos értelemben a gyilkolás és a művészet olyan közel van egymáshoz, mert szenvedély van benne. Ha pszichopata, sorozatgyilkos vagy tömeggyilkos vagy, legalább van benned szenvedély.

Volt már olyan időszak a karrieredben, amikor úgy érezted csak sodródsz az árral?
RZ: Nem, mert mindig megálltam. Például, amikor a White Zombie szánalmassá vált, amikor a népszerűségünk csúcsán voltunk, a koncertek hatalmasak voltak, nagy arénás turnéval, én pedig azt mondtam: „Ennyi volt.” Nem vagyok képes többé felmenni a színpadra és azt tettetni, hogy ez csodás. Ha jól érzem magam, teljesen annak szentelem magam. De amint ez megszűnik, kilépek. A kölykök azt hiszik, a pénzért teszel mindent, de a pénz már rég nem számít. Lehet, hogy sokan ezért csinálják, de én nem lennék képes rá. Meg tudod mondani, ha látsz egy bandát, hogy érdemes-e együtt maradniuk vagy sem, utálják-e egymás vagy sem, vagy hogy az a turné csak a pénzért van-e vagy sem.

Biztosan szemtanúja voltál már ennek.
RZ: Igen, idén. Nem mondhatom el ki, de a bandatagok megjelentek az öltözőnkben. Mert mind barátok vagyunk, együtt lógtunk és ezek a srácok odajöttek hozzánk, hogy: „Baszd meg ember, utálok a bandámban lenni, unalmas, senki nem beszél a másikkal. Ti mindig úgy tűntök, hogy jól szórakoztok a színpadon.” És végül mind az öltözőnkben kötöttek ki és csak nyavalyogtak. Évekkel ezelőtt megállapítottam valamit: a fiatalabb bandák, akik minden miatt panaszkodnak, azért teszik, mert nincs viszonyítási alapjuk, de ha együtt maradnak és idősebbek lesznek, rájönnek, hogy ez a legkirályabb meló az egész világon.

Várjátok már az angliai és európai turnét?
RZ: Már rég nem turnéztam a világ többi részén, mert a filmezés kezdett a turnézás rovására menni, de Anglia és Európa mindig is remek helyek voltak.
MM: Szeretnek ott engem. Anglia és Európa legalább annyira, ha nem jobban szeretnek engem, mint Amerika, mert sok klubban léptem fel és mert úgy tekintenek Amerikára, ahogy én, kívülről. Ránézünk az egészre és azt mondjuk. „Egy pláza vagy.” Engem megértenek, de pl. a Kiss-t nem. Nem töltöttek elég időt ott, hogy megértsék. És nem láttak még elég Rob Zombie-t, hogy megértsék, amit csinál.

Akkor várj, ti vagytok Európa Kiss zenekara?
MM: Nem, Rob Zombie az. Nem kicsinylem, de nem ismerik őt még olyan jól, mint engem, mert tudom, hogy az USA nem az egész világ, csak egy kibaszott apró része és hogy a világ tele van olyan emberekkel, akik hallgatni akarnak, megérteni és valami olyasmit kapni, ami jobb az életből, a zenéből és a művészetből. Soha nem éreztem, hogy szükséges kimondani, hogy a Ohio-ban és Texas-ban le van egyszerűsítve a hatásköröm. Úgyhogy Metall Hammer, Anglia, igen, jövök és hozom a forróságot magammal. Vigyázzatok.

Tudom, hogy most mentek az after-partira. 150$-ba kerül veled találkozni! Ez kész rablás.
MM: Tudom.

Tenned kell valamit a szegény gyerekekért…
MM: Azt csinálom. Megengedem, hogy kiverjék.