Ha azon tűnődsz hogy mit csinált eddig Chris Vrenna, Manson mellett, csak el kell olvasnod a cd-k hátoldalán a közreműködő zenészek listáját amik az elmúlt 20 évben megjelentek. Mixelt már a világ legnépszerűbb zenészeivel, legyen az underground vagy mainstream zenekar, ez az ember már biztosan dolgozott velük. Dobol, programoz, tervez, mixel, videó játékokat hangszerel, filmzenéket csinál stb. Ő volt az egyik alapító tagja a Nine Inch Nails-nek, megalapította saját briliáns bandáját a Tweaker-t és mindenkit lenyűgözött a 16Volt-ból, a Metallicából és még sorolhatnánk. A tény azonban az hogy Chris Vrenna nem olyan mint Midász király aki bármihez hozzáér az arannyá változik.
Múltja, a sok közreműködés és a Grammy ellenére is a legszerényebb ember akivel remélheted hogy egyszer találkozol. Most azonban egy pokoli turnéval teli év után a Marilyn Mansonnal leültem Mr. Vrennával beszélgetni a múltról, a jelenről és a jövőről. Szóval dőljetek hátra és élvezzétek az utazást az inspiráció, a kemény munka és az emlékezetes pillanatok világában. Nagy megtiszteltetés hogy bemutathatom Chris Vrennát:
Rafi: Tudom hogy a 80-as években költöztél Chicagoba, habár nem sokat tudunk az azelőtti életedről. Hogyan nőttél fel és mi keltette fel az érdeklődésed a zene iránt? És hogy kötöttél ki Chicagoban?
Chris Vrenna: Nagyon erős zenei hátterem volt, hat évesen kezdtem el dobolni. Az apám gyakran vitt el fesztiválokra és észrevettem hogy feltudom venni a tempót bárkivel otthon és ha a TV-ben láttam valakit simán fel tudtam venni a zene ritmusát. Apám elvitt egy jazz dobos tanárhoz aki először hezitált a korom miatt, de adott nekem egy esélyt. 10-12 évig vettem tőle leckéket, ami alatt részt vettem az ifjúsági fúvóskarban és rengeteg klasszikus zenei előadásra mentem el. Volt egy helyi színház csoport akik olyan előadásokat szerveztek mint a Grease vagy a Pippin és kb. 2 szezont végigdoboltam velük. Dob alapokat, szólamokat csináltam és megpróbáltam részt venni az egészben. Soha nem volt olyan hogy azt gondoltam a zenéről hogy „király” vagy „nem király”, számomra a zene az csak zene.
Rafi: Hát az mindig fontos hogy nyitott legyen az elméd és ne összpontosíts a műfajra. Szóval mi vezetett Chicagoba?
CV: Miután végeztem a középiskolában, az ohio-i Kent State-be mentem. Eerie-ben nőttem fel és Trent (Reznor) meg Mercer-ben ami Eerie és Pittsburgh között van. Egy olyan bandában játszottam ahol a billentyűs ismerte Trent-et, aki ekkor egy másik bandában játszott. Később Trent elköltözött Cleveland-be és megalapította az Exotic Birds-t, mialatt én Kent State-ből autókáztam el hogy megnézzem a koncertjüket. Miután együtt lógtunk egy ideig Trent-tel nagyon jó barátok lettünk és végül az Exotic Birds tagjaként kötöttem ki.
Aztán 90-93 körül Chicagoba költöztem, közvetlenül a Pretty Hate Machine után és Trent először indult New Orleans-ba. Imádtam az egész Wax Trax jelenetet, izgalmas volt belecsöppenni. Találkoztam a Die Warzau nevű bandával, majd tag lettem, segítettem nekik elkészíteni a lemezüket és turnéztam velük. Aztán kikötöttem a KMFDM-nél mint dobos a Money turnéjukon. A Die Warzau-ban találkoztam egy sráccal akit Christopher Hall-nak hívtak és nagyon jó haverok lettünk, elkezdtünk néhány dalon dolgozni amik végül az első Stabbing Westward album részévé váltak. Imádtam Chicagot abban az időben mert olyan fertőző volt mint New York, de egy nagyon szép közép-nyugati mentalitással.
Itt éltem egy ideig aztán Los Angelesbe költöztem hogy találkozzak Trent-tel és segítettem a Broken lemezen.
Rafi: Beszélgessünk a Wax Trax korszakról és a KMFDM turnéról, milyen volt olyan emberekkel dolgozni mint Kaptin K?
CV: Nagyon klassz volt, ott volt Sascha, En Esch, Gunter Shulz és Mark Durante is. Egyszerűen király volt. Mindenki ismert mindenkit, mindenkit tiszteltek nem számított hogy mekkora volt bandád. Úgy tűnt hogy mindenki együtt dolgozik az anyagon és annyi jó zene kerekedett ki belőle. Azt hiszem ez hiányzik a mai zenéből. Megvettem minden Wax Trax albumot, mert imádtam a zene stílusát aminél megmaradtak és tudtam hogy imádni fogom.
Rafi: Emlékszem a régi Wax Trax LP-kre és az összes lemezt megtaláltál amit éppen kerestél.
CV: Igazad van, el is felejtettem, szinte olyan volt mint egy bevásárló lista „megvan, megvan, ez kell, megvan” [mindketten nevetnek]
Rafi: Röviddel ezután alapító tagja lettél a NIN-nek. Milyen volt a bandában lenni abban a korszakban amit úgymond a legjobb éveiknek nevezhetünk? Mit gondolsz mit tanított neked Trent és fordítva?
CV: Wow, ez nehéz kérdés, annyi minden volt akkoriban. Amikor elkezdtünk dolgozni egy stúdióban Cleveland-ben és sok kísérletezés volt. Sokat kóstolgattuk a keverési módszereket akkoriban. Ez még a profi eszközök megjelenése előtt volt, szóval rengeteg szalagot kellett használnunk hogy mindent felvehessünk, rengeteg időt fektettem bele hogy minden passzoljon. Amikor Trent programozott a számítógépen én a konzollal szenvedtem és amikor ő énekelt, én voltam a hangmérnök. Aztán nagyon jó barátság alakult ki köztünk és nagyon jól kijöttünk egymással a munka során is. Mindkettőnk tudását ötvözve mindent sikerült megoldanunk a stúdióban.
Rafi: Valamikor akkoriban elkezdted saját projektedet a Tweaker-t (ami a Skinny Puppy nyitója is volt). Mi késztetett ennek a projektnek az elkezdésére és mit szerettél volna elérni vele?
CV: Igen, nem sokkal a NIN elhagyás után kezdtem el (97-98). Elég vicces hogy megemlíted azt a turnét, ami a Tweaker egyetlen turnéja volt. Jó volt, meg vicces mert egész karrierem során tartozom a Skinny Puppy-nak, most már kétszeresen is. Mielőtt a NIN a TVT-hez szerződött, beszéltünk a Nettwerk Records-szal is a szerződésről, a Skinny Puppy pedig akik szintén annál a kiadónál voltak, a VIVIsectVI turnéjukon voltak 1988-ban. A Skinny Puppy Cleveland-en keresztül jött és talán 8 helyszín volt még a turnéból. A kiadó kitalálta hogy mivel egy kiadónál leszünk (ami ugye végül nem jött össze) csatlakozzunk a Skinny Puppy-hoz a turné maradék részében. Természetesen azt mondtuk hogy „naná!” mert az volt a kedvenc bandánk. Szóval kb. 4 nappal voltunk mielőtt a banda a városba jön és fogalmunk se volt hogy hogyan kell élőben eljátszani az anyagot és hogy egyáltalán mit játszunk el. Négy napig fenn voltunk és egy kb. 30 perces setlistet próbáltunk összehozni a Pretty Hate Machine számaiból. Nem volt akkoriban billentyűsünk se, szóval én játszottam rajtuk, és volt egy haverunk aki tudott dobolni, Trent pedig gitározott és énekelt. Volt egy szalag lejátszónk is pont a színpad közepén. Ami ezekben a gépekben a legrosszabb hogy egyszerre csak két szalagot tehetsz bele, szóval fellépés közben kell cserélgetni. Így miközben cseréltem a szalagokat, Trent a közönségnek beszélt vagy egy emulátorról játszott hangokat. Ehhez pedig még hozzájött hogy egy egész zsáknyi szalagunk volt és végül már mindent beborítottunk vele a színpadon,és szó szerint értem, a dobokat, a földet, a masina körül etc. [mindketten nevetnek]
Most lépjünk 2004-re amikor a Tweaker a második lemezét megjelentette. Skinny Puppy egy nyitó bandát keresett a turnéjára és a Tweaker-nél döntöttek. És megint ott találtam magamat hogy a Skinny Puppy előtt fogok játszani és fogalmam se volt hogy hogyan oldjam ezt meg. A Tweaker lemezen sok közreműködő volt és Clinttel azon agyaltunk hogy hogyan lehetne koncert formájában kivitelezni. El akartam határolódni a szalag lejátszótól meg ilyesmiktől, szóval egy csomó loop-ot használtam a dob felszerelésen keresztül és mindent programindítókkal csináltunk. cEvin-nel beszéltem és azt mondtam hogy „már másodszorra leszek az előzenekarotok srácok és inkább kínos pillanataink voltak eddig. Második alkalommal nem tudom hogyan csináljam, hogyan hozzunk össze egy élő showt. Szóval köszönöm még egyszer hogy elindítottátok a karrieremet.” Tudta hogy keményen próbálkoztunk és nagyon szerettük volna. A Skinny Puppy-ban vannak a legjobb srácok, nagyon bírom őket.
Rafi: És még mindig mindent kihoznak egy turnéból.
CV: Igen. Rengetegszer láttam őket, a Mind: The Perpetual Intercourse 1986-os turné óta egyet sem hagytam ki. Királyak.
Rafi: A Tweaker egyik fénypontja a Robert Smith-szel (Cure) való közreműködés volt, hogyan sikerült összehozni és milyen volt vele dolgozni?
CV: Őszintén szólva azért csinálta meg az éneket mert nagyon szerettem volna és aztán megkértem rá, ilyen egyszerű volt. A manadzserem akkoriban megkérdezte hogy kikkel szeretnék dolgozni szóval írtam egy listát. Robert tudott az első Tweaker albumról és amikor megkértem, egyből benne volt. Szuper volt hogy akiket felkértem a közreműködésre, azok szinte mindenki igent mondott. Habár a kedvencem ami végül nem túl jól végződött Geddy Lee (Rush) volt, és tényleg a Rush az egyik legjobb banda.
Rafi: Nos, mint dobost, nem felejtheted el Neil Peart-et sem.
CV: Oh, kétségtelenül ő az egyik legjobb. Ha nem kedveled Neil-t akkor dobd el a dobverőket. Annyi Rush koncerten jártam már. Valahogy mindig is egy közös dalt akartunk. Minden jó volt egészen addig, amíg el nem jött az idő hogy aláírja a szerződést és ki kellett szállnia a banda 25. évfordulója alkalmából a „Cover to Cover” albummal. De Robert számára ez volt a tökéletes alkalom. A The Cure éppen szünetet tartott a dalok írásában és a turnézásban, szóval az egész évet más előadókkal töltötte, szerencsére a Tweakerre esett az egyik választása. Clint és Én rengeteg anyagot írtunk szóval kiválogattunk belőlük nyolcat Robert-nek hogy kiválaszthassa amelyik tetszik neki. Végül a pörgős, elektronikus számot választotta, ami klassz volt de nem vártuk volna tőle hogy azt választja. Onnantól kezdve már csak egymásnak küldözgettük a különböző elemeket mailben. Később volt egy fesztivál amit egy rádió állomás szervezett és a The Cure is ott volt, találkoztunk vele és jól szórakoztunk, nagyon jó srác.
Rafi: Meg kell kérdeznem hogy volt néhány pletyka afelől hogy 2008-ban lesz új Tweaker album, ami nem történt meg. Mi történt és vannak még tervek új anyag kiadásáról kapcsolatban?
CV: Eljutottunk arra a pontra hogy a zenék fele az albumra készen volt, de aztán jött a Marilyn Manson. A Tweaker turné volt az ami miatt bekerültem a Marilyn Mansonba. A turné előtt nem volt fellépésem egészen a NIN-ig 95-ben David Bowie-val. Kb. 8 évet töltöttem a stúdióban videó játékok zenéjével, remixekkel és producerkedéssel, szóval ettől megint úgy éreztem hogy szeretnék ismét útra kelni. Beszéltem Manson manadzserével és meséltem neki hogy mennyire hiányzik az egész, nos úgy kb. 2 hónappal azután hogy szegény Ginger leesett a színpadról Németországban. Elég komolyan megsérült, agyrázkódást kapott és eltörte pár csontját. Kaptam egy hívást Tony-tól hogy nagyon kéne valaki Ginger heléyre a Lest We Forget turné további részében, én pedig „Persze, mikor lesznek a próbák?”. Aztán mondta hogy hova kell mennem és hogy toljam oda a seggem azonnal. Elvileg 6 hétig kellett volna úton lennünk és a dolgok tényleg összekuszálódtak; szóval végül egy évig turnéztunk. Most ismét egy turné végén vagyunk és végre elfoglalhatom az új házamat. Clint és én nemrég együtt ebédeltünk és arról beszélgettünk hogy össze kéne jönni valahogy és megcsinálni az albumot idén. Szóval talán idén összejön a dolog.
Rafi: Oké térjünk vissza egy kicsit arra az időszakra amikor a NIN-ben voltál és volt egy közreműködésed Al Jourgenson-nal a stúdióban, milyen volt Al-lal dolgozni és mennyi kémiailag indukált pillanat volt?
CV: Igen nyilvánvalóan rengeteg ilyen pillanat volt, akkoriban egy nagyon rossz drogos voltam. Al nagyon érdekelte a Quaaludes-t akkoriban és mondtam neki hogy próbálja ki, de ő csak azt hajtogatta hogy „nem, ember nem is tudom…” amire én azt válaszoltam hogy „gyerünk már ember”. Végül megkaptam tőle a „Fegyvertáras srác” becenevet. Amikor néhány órával később visszamentem, láttam hogy Al elhajította az utolsó borotvahabot is és mindenki hisztérikus röhögésbe kezdett. Leborotválták a fejemet amíg el voltam. Még mindig röhögtek és azt mondták „igen ember kiütöttek téged, itt egy tányérnyi kokó hogy felébredj.” Jó volt Ali-val dolgozni, az egész Wax Trax korszak csodás volt és annyi klassz zene jött ki akkoriban.
Rafi: Ismerek olyan embereket akik tűzbe tették volna a kezüket egy „In case you didn’t feel like showing up” példányért.
CV: Az a turné talán a legjobb turném volt. Mark Atkins-szel és Bill Rieflin-nel együtt dobolni őrületes volt.
Rafi: Beszélgessünk a produceri munkálatokról, egy végtelen listád van azokról a bandákról akiknek segítettél már.
CV: Tudtam hogy nem említenéd meg a U2-t! [mindketten nevetünk] Igen, sok ember jött már oda hozzám hogy a 16Volt album a SuperCoolNothing amin én is dolgoztam a kedvencük. Eric egy remek személy és az egyik legtehetségesebb ember akivel együtt dolgoztam. Csodás anyagokkal rukkolt elő és még mindig működik ami csodás.
Rafi: Melyik előadó akivel együtt dolgoztál változtatott meg és befolyásolt téged leginkább?
CV: Annyi ember van akikkel dolgoztam és annyi különböző műfajban, szóval így egy sokkal kerekebb személy válhatott belőlem. Néha remixeket csináltam és néha doboltam mások albumán. Néhányakat a programozásban segítettem ki. A Metallicában úgy néztek rám mint egy profi srácra, mert akkoriban a profi eszközök nagyon újak voltak és talán én voltam a 10 emberből az egyik aki tudta hogy hogyan kell őket használni. Az egyik NIN koncerten azt kérdezték tőlem hogy mit fogok csinálni a turné után, én meg mondtam hogy Karácsonyi szünetet tartok szóval megkérdezték hogy laknék-e velük egy darabig. Szükségük volt még egy szakértőre és mivel dobos is voltam jól kijöttünk Lars-szal. Szerencsés vagyok hogy annyi remek producerrel és programozóval dolgozhattam együtt. Mindig is szerettem kérdezni. Soha nem mondták azt nekem hogy „nos, nem akarjuk elmondani mert titok”. Az emberek mindig nyitottak voltak és szerettek engem okítani. Hihetetlen volt olyanokat látni munka közben mint Flood, látni hogy hogyan alkotja meg a Depeche Mode, PJ Harvey és Pop Will Eat Itself hangzásait. Bár az egyik legjobb élményem a U2 remix volt. A remix az Elevation című dal feldolgozása volt és fel is került a Tomb Raider soundtrack-jére és nagy sikere lett. Amikor átnézték a remixeket, az Interscope behívott és azt mondta hogy a U2 kidobta a remixeket, én meg teljesen sokkot kaptam és megkérdeztem hogy miért. Azt mondták hogy a U2-nak annyira bejött a remix hogy szeretnék újravenni a remixek elrendezésébe. Szóval amennyire tudom a remix amit csináltam egy nagyon drága demo volt [mindketten nevetnek]. Szóval kivettünk egy szobát néhány napra és elmentünk a stúdióba ahol az egész fal tele volt felszereléssel és Edge végigment a különböző hangzásokon. Mintha azt mondta volna : „Nem tudom ember, azt hiszem a te dallamaid harapósabbak mint az enyéim, a tiedet jobban kedvelem.”
Én meg csak arra tudtam gondolni: „Ember, te Edge vagy, és te kérsz meg engem?”. De ez is mutatja hogy milyen királyak is ők, mindig nyitottak mások gondolataira. Ők az egyik legjövedelmezőbb banda az iparban és ők az egyik legkedvesebb és legtiszteletreméltóbb emberek akikkel valaha találkoztam. Nagyon sokan hiszik hogy mivel híresek, az ő ötleteik jobbak és az ő módjuk a legjobb. De ezek a srácok nagyon alázatosak. Miután a banda elment és ott hagytak Paul Leary-vel aki segített nekem, kaptam egy csomó piát és totál kiütöttem magam. [mindketten nevetnek] Teljesen kiszáradtunk érzelmileg.
Rafi: Tudom hogy dolgoztál Axel Rose-zal a Guns N Roses-on egy kicsit, de elutasítottad hogy csatlakozz. Mi történt?
CV: Nos ez közvetlenül azután volt hogy otthagytam a NIN-t és Robin Finck volt a bandában a NIN és a Cirque du Soleil után. Axel Rose egy sokkal előrelátóbb ember mint azt sokan hiszik, nagyon okos és jól informált. Axel imádta a NIN-t, az egyik videójukban még a régi Sin-es pólót is viselte. Néhány hónapot töltöttem a bandával és a Moby akkor kezdte el az utolsó simításokat az albumán. Nagyon brutális munkatempó volt, 5 éjjel egy héten, d.e. 10-től, d.u. 6-ig, Axel pedig csak párszor jött le. Akkoriban nem ez volt amit kerestem, tudtam hogy ez az állapot eltart majd néhány évig és épp kiléptem a NIN-ből, így nagyon igyekeztem hogy más emberekkel is dolgozzak. De összességében nagyon jó volt, jó volt velük együtt lógni. A végén meghallgattuk az egész Appetite for Destruction albumot az elejétől a végéig, ami nagyon boldoggá tett.
Rafi: Még egy fénypont a karrieredben amikor video játékokon dolgoztál (American McGee’s Alice, Doom 3, Quake 4, stb.). Hogyan kerültél be ebbe a világba és mennyivel másabb ez mint egy bandával dolgozni vagy producerkedni?
CV: Akkor találkoztam ezzel először amikor a NIN a Quake-en volt rajta. Ez volt az egyik utolsó dolog amit a bandával csináltam mielőtt kiléptem, szóval miután elmentem, kaptam egy hívást az American McGee –től aki dolgozott a Quake-en is és emlékezett rám. Ez megnyitotta számomra a kapukat a töbi video játék zenéjének megalkotása felé, néha csak ennyibe kerül az egész. Nagyon más zenét komponálni játékokba mint filmekbe és CDk-re, néhány ember számára talán 10 percbe telik egy szint teljesítése, másoknak meg akár 30 perc. Szóval emlékezetes zenét kell alkotnod, de ne túl invazívat, nehogy 50 perc után már ki is kapcsolja. [mindketten nevetnek]
Rafi: Egy furcsa részlet amit észrevettem hogy szinte minden Marilyn Manson lemezben részt vettél valamilyen módon a Portrait of an american family óta. Nem úgy tűnik mintha alapító tagja lennél a Mansonnak?
CV: Igen, dolgoztam a POAAF-n , a Dope hat Ep-n és Antichrist Superstar-on ami egy hatalmas dobás volt. Habár a következő albummal úgy tűnt hogy a csapat kezd széthullani. Az Antichrist után volt hogy Trent és Én külön utakra léptünk és nem dolgoztam semmin a Lest We Forget-ig. Az Eat Me Drink Me, teljes mértékig Tim Skold volt. De igen, megjelentem aztán eltűntem a csapatból a kezdetektől.
Rafi: Nem gondolod hogy ez vezetett arra a pontra hogy a banda lényeges tagja vagy?
CV: Lehet, nem nagyon gondolkodtam még ezen. Miután vége volt a Mansonos EMDM turnénak, elmentem és a Gnarls Badkley-val turnéztam, ami egy olyan projekt volt amin mindenki meglepődött, azok után hogy Mansonnal turnéztam. Mindaz amit mondani tudok erre: „Miért? Mert hip hop és soul. Nem hiszed hogy van lelkem? Azért mert fehér vagyok nem értek a groove-hoz? Mit próbálsz mondani seggfej?” [mindketten nevetnek]. Az a banda és a koncertjeik csodásak voltak, szerettem velük dolgozni.
Rafi: Úgy tűnik Manson nagy ugrást tett a zenéjétől a dalszövegekig, milyen betekintést adnál nekünk arról hogy mi történt, milyen pozícióban játszol most és szerinted mit tartogat a jövő a banda számára?
CV: Tudom hogy sokan a bandában való változásokon csámcsognak és minden amit mondhatok nekik hogy basszák meg. Személy szerint imádom a lemezt és szerintem az egyik legtökösebb amit eddig csinált. Igen ez már nem a tipikus eltipró beat és már nem rohangál harisnyában, nemrég volt a 41. születésnapja és én meg 43 vagyok, nem tehetsz úgy mintha örökké 21 lennél. Úgy néznél ki mint egy idióta, érett művésznek kell lenned és más dolgokra kell rávilágítanod a világban és az életedben. Nem bírom ahogy az emberek ennyire zárkózottak az egésszel kapcsolatban, „Ennek nem olyan a hangzása mint a Hate Anthem-nek”, akkor hallgasd a Hate Anthem-et. [mindketten nevetnek] Ez egy folyamatban lévő dolog, ha belegondolsz minden Manson album nagyon különböző, mióta kijött az AS és a MA az emberek utálni kezdték mert nem ugyanaz volt a két album. A művészeknek azt kell írniuk ami éppen a fejükben van, szóval nyilvánvaló hogy abban az időszakban Manson inkább az érzelmi szempontokat érezte erősebbnek az életében mint a politikát vagy a vallást. Ki tudja mit fog érezni most?
Rafi: Már elkezdtetek beszélni az új albumról?
CV: Most beszélgetünk róla és koncepciókat találunk ki hozzá. Dec. 23.-án jöttünk vissza a turnéról és egy nagyon hosszú és brutális turné volt. Általában 5 hetet vagyunk úton és egy hetet pihenünk, most semmi szabadidőnk nem volt.
Rafi: Értem hogy lesz most egy szóló DJ turnéd. Miért döntöttél így és mit hallhatunk majd tőled?
CV: Nos még mindig beszélgetünk erről, nemrég csináltam néhány partit és nagyon jól éreztem magam, szóval lehet hogy láthattok majd. Nagyon nyitott vagyok az ötletre. Ez egy nagyon kreatív dolog és jó mód arra hogy szórakozz.
Rafi: Személy szerint elképesztőnek találom hogy mennyi mindent veszel a hátadra. Hogyan tudod elkülöníteni az életed a zeneipartól?
CV: Nem teszem igazából.[mindketten nevetnek] Dolgoznom kell még ezen, az egész életem egy felfordulás egy személyes szinten, szóval mindenképpen meg kell oldanom ezt. Sajnos még nincs személyi edzőm. [mindketten nevetnek]
Rafi: Tényleg nagy Miami Dolphins fan vagy?
CV: Oh igen, 5 éves korom óta rajongó vagyok. Még mindig a kedvenc csapatom bár az utóbbi időben gyakran elszomorítottak.
Rafi: Talán bunkó kérdésnek hangzik de elégedett vagy mindazzal amit eddig letettél az asztalra és hogyan szeretnéd hogy bekerülj a történelem könyvekbe?
CV: Wow egyre mélyebbre ásunk a kérdésekkel. [mindketten nevetnek]. Gyakran gondolkozom ezen amikor csak ülök és túl sok martinit iszom. Az első és legfontosabb hogy szeretném ha úgy emlékeznének rám mint egy király srácra. Az anyám rendesen nevelt és ez fontos nekem. Emellett szeretném ha az együttműködéseimre is emlékeznének az ipar techniai vívmányainak javára, azt használva ami volt.Ez valahogy segítette a zenét fejlődni. A többi meg csak szaft.
