Ebben a részben, Manson továbbra is mesél az albumról, a „No Reflection” videójáról, a zombik fogalmának metaforikus használatáról, a pszichiátria elutasításáról és még sok másról.
Az, hogy visszatértél arra a helyre ahol már egyszer sikeresen alkottál dolgokat (Manson első festménye is itt készült), szikrát adott a tűzhöz?
Nem hiszem, hogy ezt a dolgot ki lehet vitelezni ebben az értelemben, de azt hiszem, hogy elég erősen hiszek a sorsban és az összhangban. Ha össze kellene hasonlítanom valamivel – például láttam David Cronenberg filmjét, ami a Jung and Freud-ról szól, a címe „A Dangerous Method” és nem hiszek a pszichiátriában. Sok mindenben hiszek, amit a pszichológia nyújt, illetve szeretem tanulmányozni – olyan típus vagyok, aki mindenről szeret tanulni. Keresztény iskolába jártam és nem vagyok vallásos a hagyományos értelemben. A Peszách-ra mentem el nemrég és nem a Húsvét Vasárnapra. [nevet] Ez furcsa, mert nem vagyok zsidó, de elmentem a barátomhoz, Eli Roth-hoz. Nyitott vagyok minden új tapasztalatra, mert ezekből tanulhatunk.
Nem hiszek a pszichiátriában mert szerintem ostobaság, teljesen irracionális gondolkodásmód és nem hiszek az Anonymous Alkoholistákban sem. Voltam elvonón, erre el akartak vinni az elmegyógyintézetbe. Végigmentem az össze procedúrán és megtanultam egy nagyon egyszerű egyensúlyt: „Próbálj meg több jó dolgot megélni, mint mélypontot.” Ha boldog vagy, igyál. Ha nem, ne tedd, mert csak rontasz a helyzeten. Ez egy nagyon egyszerű, logikus következtetésnek tűnik a sok éves tapasztalat után, de ami a fontos számomra, hogy rájöttem, hogy az alkotásnak élvezetesnek kellene lennie.
Azért csinálod, hogy kiadd az érzéseidet és a véleményedet, miközben jól érzed magad, hogy ezt csinálhatod. A folyamat után, nem kellene annyi erőfeszítésbe kerülnie. Tehát sokszor amikor írok egy dalt, például, és miközben készítettük a No Reflection videóját… Nem én rendeztem, átengedtem másnak a dolgot. Túl sok időbe telt, mire felszerelték a világítást én meg mondtam, hogy a dal megírása kevesebb időt vett igénybe. Szóval, inkább megcsinálom én. Csupán alkalmazkodtam a helyzethez. Mondhatjuk, hogy ez a könnyebbik út, aminek van egy remek metaforája és passzol a húsvéthoz is, ez pedig nem más, mint a zombik.
Szeretem a zombi filmeket, szeretem a The Walking Dead-et, tetszik a metaforája, egyszerűen azért, mert ha megnézzük a zombi koncepciót – ha megharap egy zombi, nem változol át valami mássá, pl. vérfarkassá vagy ilyesmi. Valami olyanná válsz, ami nem te vagy. Nem változol át mássá, nem alakulsz át, hanem valami olyanná válsz, ami nem létezik. Élőhalott, szóval valami történik és ez a zéró faktor, ami szokatlan számomra. Szóval rengeteg dolog van a lemezen amiket nem zombi filmek inspiráltak, hanem egyszerűen tetszett ez a metafora és mivel mondhatjuk, hogy az első zombi maga Jézus volt, mert meghalt és feltámadt a halálból három nappal később – tipikus zombi. Szóval szerintem ezek a metaforák ott vannak a lemezen és a „The Flowers of Evil”-ben.
Nem próbálok újjászületni, vagy feltámadni. Nem akarok reinkarnálódni, csak átalakulni próbálok és ez nem ugyanaz, mint a zombik esetében, hanem valami olyasmivé próbálok változni, amivé még nem sikerült. Az életben bárki ezt akarná elérni. Amikor egy párkapcsolatban vagy, ha lebontod az általános feltételekre, az emberek vonzódnak valamihez és azt akarják, hogy te is azzá válj és ezt is kellene tenned és számomra ez igen egyszerű – ha találkozok egy lánnyal és azt mondom: „Ez tetszik benned. Csak folytasd. Minden nap.” Szeretem az állandóságot. Nincs szükségem változásra, mert a fejem teljesen tele van egy tornádó káoszával, nincs szükségem több izgalomra vagy más lányokra, vagy bármi másra. Csak legyél az, akit szeretek és ne hagyd abba. Más szempontból nézve, biztos vagyok benne, hogy egy kibaszott rémálom velem lenni, de nem ilyen komplikált. Ha kedvelsz, az vagyok aki vagyok, de ha elkezdek valami olyasmi lenni, amit már kevésbé kedvelsz, na ott kezdődik a probléma. De ne gondolj arra, hogy: „Hát, végül is, gondoltam, hogy változni fogsz.” Ezt szinte ugyanaz mintha azt mondanád, hogy: „Elvártam tőled, hogy vérfarkassá vagy zombivá változz” vagy valami hasonló hülyeség.
Nagyra értékelem azt a tényt a magánéletemben, hogy a hozzám közelálló embereknek elég hitük és meggyőződésük volt velem kapcsolatban és kitartottak mellettem. Szóval ez volt az első dolog amire szükségem volt a lemez készítéséhez. Azt akartam, hogy az emberek akik hittek bennem büszkék legyenek rám, hogy helyes döntést hoztak. Tudod, ez olyan mint amikor sorozatokat nézel a tv-ben – a Kaliforgiát, vagy az Eastbound & Down-t. Vannak karakterek, akiket bizonyos okok miatt kedvelek, mert ők jelképezik a kutyát aki szarik a szőnyegre, de mégis megsimogatod és tudod, hogy többre is képes. Szerencsés vagyok, hogy a szeretteim hittek ebben.
Ez volt az elsődleges célom, hogy hatással legyek és bizonyítsak azoknak az embereknek, akik kitartottak mellettem és hittek bennem – olyan emberek, akiket ismerek és motiváltak. Aztán át kellett adnom ezeket az érzéseket azoknak akiket nem ismerek. És ez izgalmassá és könnyűvé vált számomra, hogy rájöjjek, hogy csak bizonyítanom kell azt aki vagyok és amit csinálok. Hasonlóképpen tettem a kezdetekkor is. Nem akarok visszamenni, de eljutottam arra az egyszerű következtetésre, hogy készen állok arra, amit csinálok. Ez a természet műve. Nem tudjuk biztosan, hogy mit éreznek az állatok, de a kígyó azt csinálja, amit csinál. Nincs gond vele, csak teszi a dolgát – nyulak, macskák, oroszlánok. Az egész a bizalomról és a belső ösztönökről szól.
Említetted a No Reflection videójának forgatását. Mennyire áll közel a videó a te elképzeléseidhez miközben írtad és miért ez lett az első kislemez?
Nos, furcsa módon nem ez volt az, amit vizuálisan elképzeltem miközben írtam, ami gyakran előfordul. Erre a feladatra felkértem Lukas Ettlin-t, rendezőt, aki már dolgozott együtt Alan Lasky-val, aki biztosította nekünk a kamerát, amivel a lassított felvételek készültek és ehhez nincsen rajtam kívül senkinek hozzáférése. Egy német cégtől van, akik hittek bennem, mint művészben és szerették volna, ha használnám a kamerájukat. Szóval megkértem Lukast, hogy hallgassa meg a dalt és mondja el, hogy mit ő mit tenne, mert szeretek együttműködni másokkal. Ha megmondanám valakinek, hogy mit csinálnék én, akkor nekem kellene csinálnom az egészet, de szerettem volna hallani valaki más elképzelését is és mivel erre nem gondoltam, nagyon tetszett az ami végül kisült belőle. Összességében, nem ez volt, amit gondoltam róla.
Azért ezt a dalt választottam, mert ha a lemez egy film lenne, ezt a dalt lehetne használni az előzeteshez, mert szerintem ez jól képviseli az albumot. Megvan benne a lemez szelleme és hozzáállása. Nem mondom, hogy nagy slágernek szántam volt vagy bármi ilyesmi, mert nem gondolkozom ilyenekben. A világ olyanná változott, remek módon, ami majdnem olyan, mint a kezdetekkor; nem kellett ilyeneken gondolkoznom. Nem azt gondolom, hogy: „Egy olyan dalt kell választanom, ami 3 perc 15 mp hosszúságú” vagy más baromságok. Egyszerűen ez az a dal, ami tetszik, amit szerettem volna, ha hallanak az emberek és ez még csak a kezdet. Nyilván nem akarod bemutatni az egész filmet egy előzetesben és így gondoltam erre a dalra is, ezért esett erre a választásom.
Nos, furcsa módon nem ez volt az, amit vizuálisan elképzeltem miközben írtam, ami gyakran előfordul. Erre a feladatra felkértem Lukas Ettlin-t, rendezőt, aki már dolgozott együtt Alan Lasky-val, aki biztosította nekünk a kamerát, amivel a lassított felvételek készültek és ehhez nincsen rajtam kívül senkinek hozzáférése. Egy német cégtől van, akik hittek bennem, mint művészben és szerették volna, ha használnám a kamerájukat. Szóval megkértem Lukast, hogy hallgassa meg a dalt és mondja el, hogy mit ő mit tenne, mert szeretek együttműködni másokkal. Ha megmondanám valakinek, hogy mit csinálnék én, akkor nekem kellene csinálnom az egészet, de szerettem volna hallani valaki más elképzelését is és mivel erre nem gondoltam, nagyon tetszett az ami végül kisült belőle. Összességében, nem ez volt, amit gondoltam róla.
Azért ezt a dalt választottam, mert ha a lemez egy film lenne, ezt a dalt lehetne használni az előzeteshez, mert szerintem ez jól képviseli az albumot. Megvan benne a lemez szelleme és hozzáállása. Nem mondom, hogy nagy slágernek szántam volt vagy bármi ilyesmi, mert nem gondolkozom ilyenekben. A világ olyanná változott, remek módon, ami majdnem olyan, mint a kezdetekkor; nem kellett ilyeneken gondolkoznom. Nem azt gondolom, hogy: „Egy olyan dalt kell választanom, ami 3 perc 15 mp hosszúságú” vagy más baromságok. Egyszerűen ez az a dal, ami tetszik, amit szerettem volna, ha hallanak az emberek és ez még csak a kezdet. Nyilván nem akarod bemutatni az egész filmet egy előzetesben és így gondoltam erre a dalra is, ezért esett erre a választásom.
Az ok amiért ezt megkérdeztem, mivel az album pontosan ilyen – egy album. Nem voltam biztos, hogyan tudtál egyetlen dalt kiválasztani.
Általában, régen, és nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon, annyi nagyon amennyit akarsz, boldog vagyok, hogy szakítottam az Interscope-pal. Új perspektívát adott, ami nagyon hasonlít az eredeti zenekészítési perspektívámhoz. Nem gondoltam semmi másra, csak a zenélésre, kivéve, hogy azzal a céllal készítettem őket, hogy az emberek érezzenek valamit és nem volt tele a fejem hülyeségekkel. A múltban, minden zenészre aki csak a régebbi albumaimon játszott, büszke voltam. Amikor bekerültünk egy lemezkiadóhoz, amit a lemezekkel tettek az nem mindig az volt, amit én csináltam vagy akartam és elveszteni ezt az irányítást elég lélek-törő és nagyon nehéz vele megbirkózni. Szóval beletörődtem és ez része a dolgoknak, nem fogok panaszkodni, nem fogom utánozni a Pearl Jamet és beperelni valakit.
Az volt a szerencse, hogy elszakadtam a lemezkiadótól, mert megmondtam Jimmy Lovine-nak, hogy nem elég okos ahhoz, hogy megértse azt amit csinálok. Ez a The High End of Low előtt volt, szóval nyilván szereztem magamnak egy ellenséget, de nem sértegettem, csak megmondtam neki, hogy nem hallgat a saját ösztöneire. Okkal írsz alá valahova. Ha ezen változtatni akarsz, az üzleti szempontból idióta ötlet, hülyének néznek, de igyekeztem megmagyarázni, hogy ez egyáltalán nem személyes, csak objektíven közelítettem meg a dolgot és megkérdeztem, hogy felbonthatjuk-e a szerződést. Nem ért véget ennyire gyorsan, szóval amikor kikerültem, egy új kiadóhoz szerződtem.
Végre olyan érzésem volt, mint az elején. Csinálhattam volna kiadó nélkül is, de a Cooking Vinyl… nagyon, nagyon erősen ragaszkodtak ahhoz, hogy azt tegyem, amit teszek. „Csak folytasd, amit csinálsz.” Az egész rendszer, valójában egy olyan rendszerbe kerültem, amit az emberek nehezen hinnének el és nem fogok panaszkodni, csak tárgyilagosan nézem a dolgot, csináltam valamit és azt történt volna mindig, hogy: „Oké, meglátjuk, hogy megfelelő-e a megjelentetésre, meglátjuk működik-e.” Mintha az ember újra járná a keresztény iskolát, ahol azért csináltál valamit, mert megmondták neked, hogy uralkodhassanak rajtad. Ha egyszer belekerülsz ebbe a szerepbe, nem igazán tudsz vele mit kezdeni. Ők akarták az irányítást, de pont emiatt szar az egész lemez ipar, mert az emberek inkább a művészek mellett állnak. Azok akik egyáltalán nem művészek, nem a művészet vagy múzsák védői, mindig megpróbálják majd átvenni felette az irányítást vagy utálni fogják és hogy ebből a kapcsolatból végre kiszabadultam felszabadította az energiáimat és végre élvezhetem is amit csinálok – ahogy eddig is kellett volna. [nevet] Itt a lényeg.
Általában, régen, és nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon, annyi nagyon amennyit akarsz, boldog vagyok, hogy szakítottam az Interscope-pal. Új perspektívát adott, ami nagyon hasonlít az eredeti zenekészítési perspektívámhoz. Nem gondoltam semmi másra, csak a zenélésre, kivéve, hogy azzal a céllal készítettem őket, hogy az emberek érezzenek valamit és nem volt tele a fejem hülyeségekkel. A múltban, minden zenészre aki csak a régebbi albumaimon játszott, büszke voltam. Amikor bekerültünk egy lemezkiadóhoz, amit a lemezekkel tettek az nem mindig az volt, amit én csináltam vagy akartam és elveszteni ezt az irányítást elég lélek-törő és nagyon nehéz vele megbirkózni. Szóval beletörődtem és ez része a dolgoknak, nem fogok panaszkodni, nem fogom utánozni a Pearl Jamet és beperelni valakit.
Az volt a szerencse, hogy elszakadtam a lemezkiadótól, mert megmondtam Jimmy Lovine-nak, hogy nem elég okos ahhoz, hogy megértse azt amit csinálok. Ez a The High End of Low előtt volt, szóval nyilván szereztem magamnak egy ellenséget, de nem sértegettem, csak megmondtam neki, hogy nem hallgat a saját ösztöneire. Okkal írsz alá valahova. Ha ezen változtatni akarsz, az üzleti szempontból idióta ötlet, hülyének néznek, de igyekeztem megmagyarázni, hogy ez egyáltalán nem személyes, csak objektíven közelítettem meg a dolgot és megkérdeztem, hogy felbonthatjuk-e a szerződést. Nem ért véget ennyire gyorsan, szóval amikor kikerültem, egy új kiadóhoz szerződtem.
Végre olyan érzésem volt, mint az elején. Csinálhattam volna kiadó nélkül is, de a Cooking Vinyl… nagyon, nagyon erősen ragaszkodtak ahhoz, hogy azt tegyem, amit teszek. „Csak folytasd, amit csinálsz.” Az egész rendszer, valójában egy olyan rendszerbe kerültem, amit az emberek nehezen hinnének el és nem fogok panaszkodni, csak tárgyilagosan nézem a dolgot, csináltam valamit és azt történt volna mindig, hogy: „Oké, meglátjuk, hogy megfelelő-e a megjelentetésre, meglátjuk működik-e.” Mintha az ember újra járná a keresztény iskolát, ahol azért csináltál valamit, mert megmondták neked, hogy uralkodhassanak rajtad. Ha egyszer belekerülsz ebbe a szerepbe, nem igazán tudsz vele mit kezdeni. Ők akarták az irányítást, de pont emiatt szar az egész lemez ipar, mert az emberek inkább a művészek mellett állnak. Azok akik egyáltalán nem művészek, nem a művészet vagy múzsák védői, mindig megpróbálják majd átvenni felette az irányítást vagy utálni fogják és hogy ebből a kapcsolatból végre kiszabadultam felszabadította az energiáimat és végre élvezhetem is amit csinálok – ahogy eddig is kellett volna. [nevet] Itt a lényeg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése