Amikor szerepeltél a Bowling for Columbine-ban,
egyfajta katalizátornak éreztem, hogy onnantól kezdve a nyilvánosság hogyan
ítélt meg. Hirtelen Marilyn Manson-ról azt mondták, hogy okos és megfontolt
ember. Látsz bármilyen párhuzamot az effajta automatizált gondolkodásmód és
aközött akik a Columbine után azonnal rád kezdtek mutogatni?
Nos, ezt már elmondtam korábban – az emberek nem tudják, hogy mi történt aznap
amikor az interjú készült, mert több mint 2 és fél óra hosszúságú volt
eredetileg és közvetlenül azelőtt vettük fel, hogy egy stadionnyi ember előtt
léptem volna fel és rengeteg halálos fenyegetést kaptam aznap, így 30 vagy több
rendőr is ott volt. Tudtam, hogy mivel jár ha bemegyek oda – mindenki azt
mondta nekem, hogy ne tegyem, de tudtam, hogy muszáj. Ha nem tudsz élni anélkül
amit csinálsz, akkor képes vagy érte meghalni. Egyáltalán nem akarok meghalni,
de kénytelen voltam ezt megtenni.
Ez járt a fejemben az interjú közben. Nem feltétlenül kedvelem a filmet és ez
vicces, mert volt egy kis szerepem a Los Highway-ben például – ami a kedvenc
David Lynch filmem. Nem vagyok ennyire egoista, de egyet kell értenem veled,
hogy a Bowling for Columbine megnyitott egy ablakot – egy katalizátor, ami után
az emberek teljesen másképp kezdtek tekinteni rám. Azután elkészítettem a The
Golden Age of Grotesque-et és megvolt bennem a képesség és önbizalom hogy
kimondjam – és szerintem ez volt eddig a legkreatívabb korszakom – hogy ahelyett,
hogy teljesen elpusztított volna, csak még erősebbé tett. Az emberek szeretik
azt, ha valaki nehézségekkel néz szembe, ez olyasmi mintha az ember a természettel
szállna szembe vagy ilyesmi.
Én nem tettem semmi rosszat. A legnagyobb kérdés bennem mindig az volt, hogy: „Az
emberek az gondolják, hogy a zeném miatt ölik egymást az emberek? Miért nem
azért aggódnak, hogy én mi a faszt fogok csinálni?” [nevet] 36 iskolai lövést
varrtak az övem alá… persze ott van a farkam is. [nevet] Nem én tettem. Ha
ismertem volna őket személyesen, sajnálnám őket, de nem fogom magamra venni a
dolgot. Amit viszont megjegyeztem, hogy az élet egy folyamatos változás és a
gazfickó mindig a katalizátor, a gazember az aki mindig valami új szintre emeli
a történetet. A gazembert én nem abban az értelemben veszem, mint a legtöbb
ember a rosszfiúval, én nem azt mondom, hogy rosszfiú.
Amikor azt mondom gazember, én a hagyományos értelmét veszem, mint Macbeth. A
hős soha nem csinál semmit a történetben és ehhez nem kellett iskolába járnom,
hogy rájöjjek, egyszerűen csak az irodalom és a filmek fanatikusa vagyok. A hős
soha nem csinál semmi különöset. A hős mindig ugyanolyan, nincs a karakternek
íve, mindig ugyanaz marad. A gazembernek megvan a lehetősége változtatni a
dolgokon. Lehet, hogy megszegik a szabályokat, de itt a lényeg, ha néha nem
szeged meg a kibaszott szabályokat, semmit nem tudsz megmenteni, nem tudsz
változtatni semmin.
Ha valaki fenyegeti, azt amit szeretek vagy amivel törődök, erre pedig került
már sor a múltban. Mindent elvettek tőlem és most úgy érzem, hogy olyan
helyzetben vagyok mint a kezdetekkor, ahol nem leszek bunkó és makacs, ami gyakran
vagyok és valaki fenyegeti a családomat vagy azokat akikkel törődök – a barátnőmet,
a macskáimat, az életemet. Néha a férfi ösztön arra sarkkal, hogy valami
hülyeséget csinálj, de képes lennék megölni valakit ha szükséges lenne, de
akkor nem tudnám megvédeni őket, mert börtönben vagy halott lennék, szóval ez
nem túl okos megoldás. Számkivetettnek kell lennem, egy gazembernek, egy olyan
személynek, akivel nem baszakodnak az emberek, így az emberek nem fogják
basztatni azt amit csinálok. Ezen az úton indultam el és volt hogy hezitáltam,
mert lényegében egy csomó dolog rám zúdult. Elkezdtem elveszteni a személyiségemet és ezt
bárki megtapasztalhatta már. Ha elveszted azt, aki vagy, mid marad?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése