Maga tényleg rosszfiú, Mr. Manson?

Marilyn Manson interjú készül. Sötét van a luxus lakosztályban, a Hyatt Hotelben, Berlinben. A gyertyákat már elfújták az asztalon, ami tiszta viasz. Nem szabad filmezni és fotózni. A sokk-rocker ajtót nyit, megkérdezi a nevemet, majdnem helyesen. Ez a kollégáinak nem sikerül túl gyakran. „Van egy fasza umlautos betű a nevedben”- mondja. Azt, hogy mi az az umlautos betű, legtöbb kollégája nem tudja.

Mansonnak hosszú napja volt, együtt próbált a Rammsteinnel közös fellépésre az ECHO-ra, egész nap a sajtónak beszélt új albumáról. Emiatt nem is hibáztatjuk, hogy az interjú előtt egy friss üdítőt rendelt. Ennek ellenére munka módban van, és percekig képes monológokat mesélni az életéről, a filozófiájáról. Nem mindig tudjuk követni, néha a válasznak semmi köze a kérdéshez. Azonban egyáltalán nem olyan rémisztő, mint amilyennek vártuk.

Mr Manson, maga valóban egy gazember?
MM: Egy gazember nem bűnöző, mint ahogy gondolnánk. Én nem akarok az lenni. Egy rosszfiú áthágja a szabályokat, mert hisz valamiben. Egy gazember lázadó, aki azonban semmivel nem tud szolgálni. Ez vagyok én.

Miért félnek öntől az emberek?

MM: A legtöbb ember iránt nem érzek semmit. Az emberek megalkottak rólam egy képet, hogy milyen lehetnék. Az emberek félnek azoktól a dolgoktól, amiket nem értenek. A hozzám közelállók csak akkor kezdenek félni tőlem, amikor rájönnek, hogy ami közel áll hozzám, azt megvédem bármi áron.

És mi történik akkor?

Makacs vagyok, macsóvá válok. Tudom, ez viccesen hangzik olyasvalakitől, aki rúzst visel. De aztán ténylegesen bűnözővé válnék. Elég okos vagyok, hogy tudjam, a végén vagy meghalok, vagy börtönbe kerülök.  Aztán lehet hogy már senki nem fogja megvédeni azokat, akik közel állnak hozzám. De nem félek, hogy megszegjem a szabályokat.

Mitől fél?

MM: Nem félek semmitől, csak saját magamtól, mint azt már korábban is említettem, féltem, hogy nem leszek többé kreatív, de ezen már túl vagyok. Ha félek valamitől, megkérdezem magamtól, hogy mi az oka. Félelemben élni abszolút ostobaság.

Fél a haláltól?
MM: Nem, úgyis meg fogok halni, mind meghalunk egyszer. De azt tudom, hogy még nem akarok.

A háza is ilyen sötét, mint itt?

MM: Többnyire. Los Angelesben élek egy italbolt felett, ami régen táncstúdióként szolgált. Nem különösebben nagy. Csak a könyveim, a filmek, művészi kellékek, a gitárok és a macskám, Lily White vannak ott. A falak fehérek, a szőnyegek feketék. Kicsit olyan, mint az Amerikai Pszicho. Van egy olyan szék is mint a filmben. A lakásom olyan, mint egy játszótér a barátaimnak. El tudok vonulni és kiadhatom a kreativitásom. Hétvégenként pedig eljönnek a barátaim.

Hogy működik egy tipikus Manson este?
MM: Festünk, beszélgetünk, filmet nézünk a vetítővásznon. Beszélgetünk a művészetről, a zenéről.

Zseniális!
MM: Az embereknek van egy előre kialakított véleményük rólam. Nem mindig tudom pontosan, hogy mi jár a fejükben. Tudom, hogy ismerik a nevemet és hogy vagy utálják a zenémet, vagy szeretik. Be kell vallanom, ez megnehezítette az életemet, amikor próbáltam megérteni, hogy az emberek hogyan látnak engem. Már egyszerűbb az életem, hogy nem foglalkozom az emberekkel. Te idejössz, én megmondom a nevemet, te azt mondod, kedvelsz. Beszélgetünk, eljátszok neked egy dalt, vagy elmegyünk piát lopni. De nem várom, hogy mindent megértsek.

Úgy érzi, félreértik?
MM: Nem tudom, hogy az emberek megértenek-e. Nem akarok sokkoló, összezavaró lenni, én csak valami változást akarok. Ha valaki egyszer megért téged, az a vég. Többé nem jelent kihívást.

Megérti önmagát?
MM: Gyakran látom magamat, mint egy utógondolatot. Soha nem értettem, hogy miért sminkelem magam és miért viseltem ál-melleket egy album borítón, egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy az anyám kisgyerekként parókát adott rám és a nagyapám transzvesztita volt, amit akkor nem is tudtam. Talán van valami köze hozzá?

Irány a pszichiáter?
MM: A pszichiátria ellen vagyok, én inkább az elme tanulmányozását részesítem előnyben. Én saját magamat elemzem, senki nem döntheti el helyettem, hogy ki vagyok, vagy hogy kinek kellene lennem. Csakis én dönthetem el. Hinned kell magadban és magabiztosnak kell lenned. Ha nem így van, minden széthullik. Ha nem csinálsz meg valamit, csak mert nem hiszel önmagadban, szarul csinálod.

Hogy van most?
MM: Kibaszott boldog vagyok.

Hírnevet szerzett művészként is. Az élete mostani szakaszát ha festménybe kellene tömöríteni, hogyan nézne ki?
MM: A lemezfelvétel alatt rengeteget festettem. De nem voltak színek, szóval csak a fekete festéket használtam, amit a tetoválóm hagyott. A kép fekete és fehér lenne. Talán adnék hozzá egy kis vöröset. Ennek a három színnek nagyon erős hatása van. Ezért vonzódom a fekete hajú, fehér bőrű, vörös ajkú nőkhöz. Igen, fekete, fehér és vörös. A vörös nem is festék lenne, hanem vér.