Hugh Warner interjú

Ha Hugh Warner-rel szeretnél beszélni, aki állítja hogy nem olyan int fia, az igazi "Baszás Istene", akkor valakinek bele kell törődnie hogy meztelen. Ebben az esetben Hugh-ról van szó és fényképeket is felajánlott hogy bizonyítsa...ez Twiggy pénisze. Mielőtt még lehetőségünk adódna arra hogy "eldobjuk a labdát", megcsillogtatja védjegyévé vált humorát miközben mi nagyon komoly hangnemben köszöntjük, melyet a következő kérdéssel folytat: "Engedd meg hogy kérdezzek tőled valamit, ami nagyon fontos lenne és akár mindketten válaszolhattok rá mert mindkettőtöknek szól. Szoptatok már édesebb faszt mint az enyém?" Ezután mindannyian nevetésben törünk ki. Kísérletet téve hogy megválaszoljuk ezt a népszerűtlen kérdést, el kell ismernünk hogy nagy valószínűséggel nincs édesebb fasz mint Hugh Warneré. "Köszönöm Jézus!" válaszolja evangélikus lelkész hangnemében. A következő másfél óra felfedi az embert aki legalább annyira intelligens és gondoskodó amennyire nevetséges. A MansonWiki leült Hugh Warner-rel beszélgetni, aki tájékoztatott minket egy állapotról, amelyben az N.P.L.-ben szenved, (nincs punci az utóbbi időben), a lelkesedéséről Barbara iránt és a szerepéről az Antikrisztus, a Művész létrehozásában, és az auráról ami a fia, maga Marilyn Manson. Rájöttünk hogy az a bizonyos alma nem is esett messze a fájától.

MW: Nem sok mindent tudnak magáról a Manson rajongók, tudnál adni nekünk egy kis betekintést a háttérbe? Tudjuk hogy aktívan részt vettél Vietnámban és hogy Manson számos alkalommal használta a puskádat fotókon a Holy Wood időszak során.
Hugh: Tudod mi a furcsa abban a puskában? Ez az egyik a 10 közül amelyet "háborús trófeaként" hoztam haza Vietnámból. Tudod, a kép amin a kezemben tartom, soha nem láttad, aztán megcsinálta azt a fotózást és pontosan úgy tartotta a 69-essel a mellkasán. Akkor odaadtam neki a képet és aztán, tudod, egy egész turnét csináltak amelynek a központjában ez a puska volt, a Guns, God and Government, aztán pedig odaadtam neki mint egy trófeát Vietnámból.

MW: Egy másolatát használta annak a fegyvernek, a pódiumon és a mikrofon állványon?
Hugh: Igen, igen, ez egy Chicom 52, 7.62mm-es típusú. Ezzel lőttek ránk amikor átrepültünk vidéken és Agent Orange-t permeteztünk.

MW: A repülő amit az Operation Ranch Hand hadműveletnél használtak, ki van állítva a Wright-Patterson Légierő Múzeumban, Dayton Ohio-ban, igaz?
Hugh: Igen, Patches-nek hívták a sok lyuk miatt. Láthatod hogy amikor lejebb szálltunk a célra, kb. 3 percig tartott és így is 1000 gallonnyit peremteztünk ki 200 lábnyira a földtől. Szóval elég gyakran lőttek ránk. Hazahoztam egy eső kabátot, amin 38 lövedék nyoma volt, egészen addig amíg Barbara ki nem dobta.

MW: Mennyi ideig volt aktív Vietnámban?
Hugh: Több mint egy évig. Fedélzeti mérnök és briádvezető voltam, én voltam az akinek megkellett nyomnia a gombot hogy kieresszék az Agent Orange-t.

MW: A következő dolog amiről szeretnénk magával beszélgetni hogy hogyan nőtt fel Manson. Az Antikrisztus apjaként, milyen tulajdonságokat érzel amiket átadtál Mansonnak?
Hugh: Mit örökölt tőlem? Az ellenállóképességét, hogy soha ne adja fel, hogy az legyen az aki akar és hogy mindenki más csessze meg.

MW: Mesélne arról hogy milyen volt Manson az iskolában amikor fiatalabb volt, nyilvánvalóan olvastunk a bohóckodásairól az életrajzában, a The Long Hard Road Out of Hell-ben, gyakran hívták be hogy megvitassák a viselkedését és a hozzáállását?
Hugh: [nevet] Rossz fiú volt a Keresztény iskolában, tudod, nem engedték meg nekik hogy cukorka legyen náluk vagy ilyesmi, szóval ő vett egy rakás cukrot és elvitte az iskolába és sok pénzt akasztott le belőle mert eladta a gyerekeknek, makacs volt. Mindig határozottan vállalkozó szellemű volt.

MW: Első zenei bevezetésünket a szüleinktől kapjuk és abból amit ők hallgatnak, pl. az én apám sok Pink Floyd-ot hallgatott. Milyen zenei befolyást kapott Manson gyerekként?
Hugh: Barbara szerette a Guns and Roses-t, a Metallica-t és oh istenem, a Twisted Sisters-t és az összes hasonlót. Tudod, szinte mindig zenét hallgattunk. Még amikor az anyaméhben volt, Barbara Elvis Preslyt játszott a hasán.

MW: Ez érdekes hogy megemlítette, tulajdonképpen beszélgettünk az Elvis Presley kendőről amely megjelent Manson festményén, Experience is the Mistress of Fools amelyről mindannyian tudjuk hogy a Lest We Forget album borítója. Van valamilyen történet emögött?
Hugh: Barbara hatalmas rajongója Elvis Presley-nek, találkoztam Lisa Marie-vel. 2003-ban vagy 2004-ben elmentünk Brian szülinapi bulijára és Barbara ott találkozott Lisa Marie-vel és azt mondta hogy mindig is szerett volna egy kendőt. Brian és Ő (Lisa Marie) azt mondta, hogy talán Karácsonyra kaphat egyet és
az a kendő amit Lisa Marie-től kapott, az apjé, Presley-é volt és az ő szeme fénye lett.

MW: Ha már rátértünk a festészet témára, már gyerekként is érdekelte ez Mansont?
Hugh: Igen, mindig firkált valamire, vagy verseket írt és rajzolt. Tudod, minden ami elfoglalást nyújt az elméjének, mert egyke volt és tudod amikor fiatal volt, Barbara képzelt beteg volt és mindig azt gondolta hogy beteg, de igazából nem volt az. Ez egyike azoknak a dolgoknak amik tudod, a szülő megpróbálja elmondani a gyerekének de igazán csak akkor fogja megérteni ha felnőtt.

MW: Az összes Manson festményen kívül, nyilvánvalóan ti láttatok olyanokat is amelyeket csak néhány ember láthatott. Pl. a Barbarát ábrázoló hihetetlen, van kedvence?
Hugh: Igen, az amelyiket Apák Napjára kaptam.

MW: Igen az talán a mi kedvenceink egyike is. Természetesen turnézott vele egészen a korai időszakoktól kezdve amikor még The Spooky Kids voltak,  van valamilyen történet vagy emlékezetes élmény amely az utazás során történt és megosztanád?
Hugh: Ohhhhhhh....azok túl rosszak...Egyszer felkeltem és ott volt egy rakás meztelen groupie a buszon és nem részesülhettem belőlük.

MW: [nevet] Szóval azóta is N.P.L.-ben szenvedsz, nyilvánvalóan.
Hugh: [nevet] Igen, jól láthatóan mindenki azt hiszi hogy nekem is jutott minden alkalommal amikor turnéra mentem vele, de nem csalhatod meg a feleségedet amikor a fiad van veled.

MW, Hugh Warner: [nevetés]

MW: Turnéztál vele nemrég?
Hugh: Az korai időszakokban igen, elmentem egy hétre aztán hazamentem, én csak megfigyelő vagyok, de szórakoztató, élvezem hogy láthatom a rajongókat és a többi dolgot. Az egyik legemlékezetesebb élményem az volt amikor Cincinnati-ba repültem és halálra rémültem, mert Kentucky-ba érkeztem és azt mondtam: "Oh baszki", akkoriban Floridában éltünk. Koncertet adott a Bogart's-ban és elmentem hogy meglepjem őt, éppen elkezdte volna a felvezetőt és már mindenki meghúzta azt a csajt a sofőrök közül, tudod, meztelenül, aláíratta mindenkivel a testét, bevolt tépve és részeg is volt és persze beakart jutni a backstage-be. Annyira megsajnáltam hogy kimentem és sztriptízelt nekem és tudod, én szeretem a melleket. Semmi baj nincs az emlőmirigyekkel. Tudod, miért ne járhatnának a nők is felső nélkül mint a férfiak? Van egy furcsa törvény New York államban, hogy a nők mászkálhatnak felső nélkül addig amíg nem panaszkodnak miatta.

MW: Soha nem értettem a cenzúrázást, miért kell eltakarni a mellbimbót és nem a mell többi részét. A mellbimbó az egyetlen közös dolog egy felső nélküli férfiban és nőben, szóval miért kell eltakarni?
Hugh: Azt sem értem hogy miért nem mutatnak péniszeket?

MW: [nevet] Nos, nem feltétlenül a legszebb dolgok...
Hugh: Néhány ember számára azok, de a nők élvezik őket tudod...nem is tudom. Az enyém szép. [nevet]

MW: [nevet]
Hugh: Mostmár azt kell hogy mondjam, a kedvenc mondásom mosmtár a "Szoptál már édesebb faszt mint az enyém?" helyett azt mondom az embereknek hogy "40 évvel ezelőtt kellett volna maszturbálnom."

MW: [még jobban nevet] Természetesen minden rajongó izgatott az új albumot, korszakot illetően. Tudjuk hogy nem nagyon adhat ki róla infókat, de elmondaná hogy hogyan írná le?
Hugh: Benedvesednél tőle. Mit mondhatnál ezután? Ha benedvesedtél, minden jó. Ezt mondta nekem amikor meghallgattam. Nagyon kemény, nagyon nehéz, nagyon jó. Mindenkinek hihetetlenül izgatottnak és boldognak kell lennie.

MW: Sok művészeti alkotást láttunk amit az album inspirált, nagyon sötét. A hangzáson alapulva, azt mondja hogy nagyon jól passzolnak egymáshoz.
Hugh: Egy kicsit olyan lesz mint egy Utazás.

MW: Wow, tényleg?
Hugh: Nem, csak vicceltem, csak vicceltem. Észrevehetted hogy sokkolom az embereket mint ő...tényleg csak arra akarja ösztönözni az embereket hogy gondolkozzanak.

MW: Egy szinten megvan a zene, egy másikon a művészete gondolatokat provokál és arra bátorítja az embereket hogy nézzenek mélyebbre. Alapjába véve a zenéje egyenlő egy történelem, filozófia és vallásos óra egybesűrítésével. Ha valaha is alkalmunk lenne megköszönni bármit Mansonnak, akkor a határaink kibővítéséért és azért mondanánk köszönetet hogy arra bátorított minket hogy gondolkozhatunk másképpen is, nem úgy mint ahogy tipikusan tanítják mindenhol, szerintem ez egy része a sikerének.
Hugh: Pontosan, mindig is ezt akarta csinálni. Nem akarja hogy az emberek szeressék vagy utánozzák őt. Azt akarja hogy önmaguk legyenek, csak azt szeretné ha az emberek gondolkoznának és felismernének dolgokat,
tudod hogy elbasztad az egész életedet, miért csináld tovább? Ez ijesztő. Felnyitotta a szememet még vallásos téren is és én istenfélő keresztény voltam. Piszkálom az embereket, de az igazat megvallva, 12 éves koromban papnak készültem és aztán Francis Robb megengedte hogy megfogjam a melleit és aztán ennyi volt. Tudod, gyakorlatilag teleszarta a gatyáját amikor a helyszínen voltam, ő pedig a színpadon és egy egy papi ing volt rajtam. Ez volt a legfelkapottabb dolog amit átéltünk abban az időszakban, az Antichrist Superstar alatt. Az emberek valóban azt hitték hogy papa vagyok, még mindig azt hiszik vagy hogy nagyon vallásos vagyok és tudod, jót szórakozom vele. Csakúgy mint minden más, az emberek néha túlságosan elengedik a fantáziájukat.

MW: Pontosan.
Hugh: Baszki, háromszor meghaltam már Myspace-en...de ez rendben van. [nevet]

MW: Támogatta azt hogy elmenjen a Keresztény iskolából?
Hugh: Nos, az ok amiért kivettük őt onnan és átvigyük egy átlagos suliba az oktatás volt, ők azt verték az emberbe hogy ha hazamész, holtan találod a szüleidet. Akkor vettük ki abból az iskolából.

MW: Nyilvánvalóan érdekelte az írás és az újságírás, mit mondott amikor hazament és azt mondta: "Apu, rock sztár akarok lenni."?
Hugh: Oh azt mondtam, tudod, csinálj azt amit akarsz. Furcsa volt miután felneveltem, de nem hiszek abban hogy a szülőknek bele kellene nevelniük a gyerekeikbe hogy mik legyenek, engedjék meg a gyereknek hogy az legyen ami akar. Tudod ez része annak hogy önmagad legyél és ne csak egy személy vagy egy követő. Soha nem voltam egy követő típus, mindig árral szemben mentem. Ha nem szerettem az embereket akikkel dolgoztam, kiléptem. Tudod 1987-ben elhatároztam hogy többé nem szeretem a havat és így Floridába költöztem munka nélkül és ő és Barbara velem jöttek és 10-12 évig ott éltünk.

MW: Akkor kezdte az újságírást?
Hugh: Igen, érdekelte az újságírás és szeretett verseket írni. Ezt csinálja most is, még mindig újságíró de egy teljesen más hallgatósággal és egy helyszínne ahol a nyilvánosság előtt lehet. Ha tényleg sokat hallgatod a zenéjét, olyan mintha egy történetet énekelne el. Tudod, és igazából azt csinálja amit
mindig is. Elmondja a saját történetét, a saját módján és a saját útját járja a "kialakított" helyett mert megvan a kitartása és a vágya hogy azt csinálja amit akar. Ez talán a legjobb dolog amit átadtam neki, hogy soha ne adja fel és hogy adjon bele mindent.

Rock Magazin (francia) -2007

A Rock magazin legutóbbi számában jelent meg először az "Eat Me, Drink Me" 7 számának előzetese. Ez a cikk szinte az összes oldalon és fórumon megtalálható, köztük a mansonusa.com-on is... Számomra legmeglepőbb a nagyon személyes dalszövegek voltak. Első alkalommal éreztem olyan benyomást hogy ez inkább Brian Warner mint Marilyn Manson...
MM: Nehéz lenne azt mondani hogy különbség van Brian Warner és Marilyn Manson között. Szerintem épp ellenkezőleg, ez az album sokkal Marilyn Mansonosabb mint az eddigi bármelyik lemezem. Tudod, idén elkezdtem elveszteni a személyiségemet. Pontosan ez volt az egyik ok amiért majdnem abbahagytam a zenélést; azt mondogattam magamnak hogy Marilyn Manson nem egy jó dolog, elsősorban a kapcsolatom miatt. Azt éreztették velem hogy sokkal érettebbnek és felelősségteljesebbnek kellene lennem, minden ami egy házas emberrel jár de a végén ezek a dolgok egyáltalán nem illettek hozzám. És így, hogy belevetettem magam a lemez készítésébe, segített újra önmagam lenni. Nem tudom minek lehetne ezt hívni, de azt mondanám hogy ez az album annak az igazi képviselete aki valójában vagyok.

A legutóbbi lemezeiden mindig különböző karakterek mögé rejtőztél, gyengepontok nélkül. Nehéz volt számodra megjeleníteni a gyengeségeidet az EMDM-n?
MM: Be kell ismernem hogy nagyon is nehéz volt. Egy évig próbáltam dalszövegeket írni, de semmi nem jött. De egyszer csak elkezdtem írni apró részleteket tavaly novemberben, minden nagyon gyorsan történt. Az album január/február környékén készült el. Ha már azelőtt tudtam volna hogy képes vagyok erre, kétségkívül megtettem volna az összes lemezemnél. De másrészt, örülök hogy vártam vele mert így sokkal különlegesebb lett az egész.

Különleges, mert lényegében a szerelemről szól. Hogy megértsük ezeknek az új dalszövegeknek a jelentőségét, elmondanád hogy a Dita Von Teese-szel való szakításod után írtad őket?
MM: A szakítás alatt és után. Az album úgy lett megírva mintha az én személyes utazásom lenne. Az első számban a „délelőtt 6 óra, karácsony reggel”-lel kezdődik, és ez tényleg akkor íródott. Van egy sztori oldala és egy olyan oldala amely elmeséli az albumon hogy mi történt velem személyesen, melyet soha eddig nem tettem még meg.

A „They said that hell’s not hot”-ban ezt mondod: „Kis adagokban ölöm meg magam, egyik kapcsolat sem a szerelemről szól, csak egy újabb temetés, csak egy újabb lány könnyek közt hagyva”. Szerinted az Antikrisztus nem tud szeretni?
MM: Nem tudom. Az album egyrészről tragédia, másrészről románc. Találni egy olyan lányt aki ugyanolyan gyászos mint én, segített megérteni hogy a házasságom maga a halál ezért voltam boldogtalan és hogy mégsem haltam meg teljesen. Az album elmeséli a szerelem felfedezését, de ezzel egyidőben a szerelem megöléséről is szó van.

Az „If I was your Vampire”-ben a kannibalizmusról beszélsz romantikus módon. Szerinted egy kapcsolat olyasmi ami elpusztítja az embereket?
MM: Igen. Az írás közben, soha nem akartam hogy felemésztődjek, én csak mást akartam elpusztítani. A legjobb módja hogy leírjam azt ahogy éreztem az album elkészítése volt. Általánosságban, olyan dalokat írok amik sokkal konceptuálisabbak mint az érzelmeim leírása, de ez alkalommal a dalszövegek tényleg visszatükrözik azt amit érzek.

A „Just a car crash away”-ben azt mondod: „A szerelem egy láng amely eléget mindent”. Téged már felemésztett a szerelem?
MM: Felemésztett és még mindig érzem, de helyzet most más. Szerelmes vagyok egy lányba, de ez teljesen más. Olyan lelki állapotban voltam, hogy csak arra vágytam hogy hagyjanak elmenni, és amikor találkoztam valakivel aki velem akart meghalni a szó szoros értelmében azt hiszem hogy már nem akartam többé az egészet. Azt mondtam magamnak hogy találtam valakit akivel a Pokolba kerülhetnék [nevet].

A „Heart-shaped glasses”-ben egy kék szemű lányról énekelsz. Ez az a lány akibe jelen pillanatban szerelmes vagy?
MM: Igen.

Elmondanád hogy ki is ő?
MM: Evan Rachel Wood. Ő most a barátnőm. Fiatalabb nálam. A dal címe egy vicc köztem és közte a Lolitából, egy könyv amely nagy hatással volt az albumra. A szerzője Vladimir Nabokov, aki a „L’Invitation Au Supplice”-t is írta, egy kiemelkedő alkotás ami nagyon sok ihletet adott.

Azért választottad a „Heart-shaped glasses”-t kislemeznek mert így akartad elárulni a nyilvánosságnak hogy kit szeretsz?
MM: Nem igazán. Őszintén szólva, nehezemre esett kiválasztani hogy melyik számból legyen kislemez. Személy szerint a „Putting holes in happiness”-t szerettem volna, de nem vagyok elkeseredve mert bármelyik dalból csinálhattam volna kislemezt. Általában a romantikus számaim erőszakosak és komor hangulatúak, de szerintem a HSG csalóka abban az értelemben hogy nagyon pop-osan hangzik a dalszöveggel amely minden csak nem optimista.

Nemrég együtt dolgoztál James Cameronnal az első kislemez videóján. Úgy hallottam sok meztelen lány van a videóban…
MM: Igen…sok vita volt belőle, mert úgy vélték hogy már súrolja a pornográfia határát. Tényleg sok meztelen lány van benne, de a cél az volt hogy hangulatot teremtsünk. Próbáltam minél filmszerűbbre készíteni, romantikus témával amely az elejétől a végéig tart. Van egy jelenet amely egy artéria formájú szobában kezdődik, és engem a szív belsejére emlékeztet. Nem árulhatok el többet, mert még nem láttam a végeredményt, de kétségtelenül igen látványos lesz mert a James Cameron által kitalált 3D-s technológiát használtuk.
De valójában csak egy napot volt ott a négy napos forgatásból.

Miért választottad James Cameront? Talán azért mert ő készítette a vitatott dokumentum filmet Jézus sírjáról?
MM: Ez egy érdekes egybeesés, de a fő érv az volt hogy ő találta fel az új 3D-s technológiát.

Azt olvastam hogy együtt fogtok dolgozni egy filmen. Ez igaz?
MM: Nem. Sok pletyka volt, mivel szerettem volna egy filmet készíteni ami az EMDM-n alapszik. Az „If I Was Your Vampire” szintén ihletet adott egy jelenethez. Aznap amikor megírtam a szövegét, elkészítettem a hozzá passzoló filmötletet is.

Mesélnél erről bővebben?
MM: Minden össze van vegyítve, Evan Rachel Wood szerepel benne. A köztünk lévő szerelemről szól, csak úgy mint a dal. Sokban hasonlít a „Bonnie és Clyde” és a „True Romance” történetekhez. Lezuhanunk egy autóval egy szikláról és vér is esik [mosolyog].

Ez nem az első alkalom hogy a lemezeidet egy film inspirálta. A Holywood időszakban, bejelentetted hogy készítenél egy egész estés mozit. Mennyit sikerült összehozni ebből a projektből?
MM: Sajnos soha nem jött létre mert az egész túl erőszakos volt, és nem tudtam hogy hogyan valósítsam meg. A gyerekek, fegyverek és erőszak témán alapult volna, válaszul a Columbine gyilkosságra. Nem hiszem hogy ez valaha létrejönne mert máshogy kellene csinálnom. Az EMDM-ről szóló film ötlete nagyon önéletrajzi, majdnem hogy én játszom önmagamat. Azt hiszem nagyon hamar meg fog történni…

Marilyn Manson vagy Brian Warner szempontjából önéletrajzi?
MM: Soha nem vettem figyelembe a dolgokat ilyen szempontból. Tudod, senki sem hív „Brian Warner”-nek a közelemben, szóval alapjába véve Marilyn Mansonként látom magamat.

Ha már a filmes munkálatokról beszélünk, ott van még a Phantasmagoria is. Hol tartasz ezzel a projekttel?
MM: Akkor kellett volna elkezdenem a forgatást amikor írtam az albumot, de amikor már majdnem befejeztem az EMDM-t, úgy gondoltuk hogy várunk a kezdéssel a turné végéig. Franciaországban lesz, talán októberben.

Visszatérve az EMDM-re, nagyon sok Tim Skold hatást észleltem benne. Mi volt az ő szerepe az egészben?
MM: Sokkal nagyobb a zenei oldala mint az enyém, ez világos. Gitározott, basszusgitározott és játszott a billentyűsökön.

Azt mondanád hogy ő lett a 2. számú a Marilyn Mansonban?
MM: Igen, pontosan.

Az az érzésem hogy erős kötelék van kettőtök közt. Hogyan írnád le a kapcsolatodat vele, összehasonlítva az elődeivel?
MM: Azt hiszem ő az egyetlen aki elég ideig volt körülöttem hogy talán megértsen engem és olyan zenét képes írni, amely eleget tesz a dalszövegnek amit én írtam, valamint a vokálnak.
Ő volt a társproducer mellettem. Ő volt az aki egyik nap, amikor elmondtam neki hogy mi történik az életemben, azt mondta: „Miért nem beszélsz róla a dalaidban?” Ezzel a lemezzel sokkal messzebbre jutottam az éneklésben, nagyon természetes folyamat volt. Abba a házba mentünk ahova a múlt év végén költöztem, és bezárkóztam egy szobába, lefeküdtem a földre, és úgy énekeltem. Nagyon sok számban használtuk az első hangfelvételeket az albumon.

Az a tény hogy a földön feküdtél hogy énekeljél, megmagyarázza a kétségbeesés érzetét a lemezen…segített ez neked az album készítésében?
MM: Igen, ez az egyetlen dolog ami segített. Hallható változások vannak az albumon. A számok olyan sorrendben vannak ahogy felvettük őket. Az IIWYV-al kezdtünk és az EMDM-vel fejeztük be.

Beszéljünk az illusztrációról. Milyen lesz a lemez booklet-je?
MM: A borító egy fotó lesz ami a házamban lévő egyik szobában készült. Most épp eladni készülök azt a házat hogy valahova máshova menjek, mert túl sok a múlt ott. A falak véresek. Nehéz leírni, egy nagyon sötét fotó. Nagyon személyes, akárcsak a lemez. A booklet belsejében dokumentumok és személyes papírok vannak, fotók a jegyzetekről amikre a dalszövegeket írtam. Láthatod a kreatív munkálatokat és az első eldobott majd helyettesített szövegeket. Szerintem ez egy jó ábrázolása annak ahogy az album készült.

Júniusban Franciaországban fogsz turnézni. Hogyan fogod előadni a személyes hangvételű dalokat a színpadon?
MM: Azt hiszem ez a turné sokkal glam rockosabb és gótikusabb lesz, talán egy kicsit emlékeztet majd a Mechanical Animals turnéra. Nagyon színházias lesz, és az a művészeti rendező működött közre benne aki David Bowie, Diamond Dogs turnéján. Prince: „Purple Rain” és David Bowie: „Scary Monsters” című albumait és ezekhez hasonlókat hallhattam a lemez írása alatt. A rock sztár oldalra szerettem volna koncentrálni, énekesnek lenni. Ezt gondolom a turnéval kapcsolatban is, még soha nem tettem ekkora hangsúlyt a színpadi előadásra…

Tim rádió interjú

Káosz és karrier a timmerdalai (itt született Tim) Tim Sköld számára

2010. május 24., hétfő
Dalokat és albumokat készített a Marilyn Mansonnak, melyet Amerikában a Columbine középiskolai vérengzés miatt üldöztek. Találkoztunk timmerdalai Tim Sköld-del, távol a svédországi Skövdétől, új szülővárosában Los Angelesben.

[Shotgun Messiah szám megy a háttérben]
Tim: "Mostmár elég régóta zenélek, és szinte már azt kívánom bár soha ne szerettem volna meg. De nem tehetek róla, szeretek zenélni."
[a háttérben a zene abbamarad]

A riporter leírja hogy milyen az idő, a helység ahol vannak, milyen Tim haja és ruházata. Április van és délután 2 óra,egy presszóban ülve fogyasztják kávéjukat, Tim még alig ébredt fel. A riporter azt mondja hogy korán van még Tim számára, hiszen ő nem úgy él
mint az átlagos emberek. Tim szerint: "A napom olyan amilyennek csak akarom." Aztán a riporter megkérdezi hogy mennyi zene tölti be Tim hétköznapjait. "Sok zene van. De mint minden másnál, ha sokat kapsz valamiből elveszted a perspektívádat. Megpróbálom más dolgokkal vegyíteni."

A 80-as évek végén ő és akkori banda társa, Harry, elhatározásra jutottak hogy Amerikába költöznek hogy rock sztárok lehessenek.
Tim: "Nem volt elég nagy hallgatóság arra a zenére amit én szerettem volna játszani." (és itt tűnik fel hogy már 20 éve nem beszélt svédül mert a riportertől kérdezett meg néhány szót) Azt mondta hogy zenével teli életet szeretett volna és ezt az utat keresve landolt Los Angelesben. Azzal készítették fel magukat hogy Steven King könyveket vásároltak (itt eléggé hallani hogy fejben angolról svédre fordít mielőtt beszél) és feliratos filmeket néztek a tvben. Emlékszik arra amikor először látott amerikai rendőrségi autót és azonnal golyózáport várt és hogy feltűnik Eddie Murphy.

Megalakult a Shotgun Messiah és emlékszik rá hogy mennyire frusztráló volt hogy a lemezkiadó úgy akarta népszerűsíteni őket hogy sokkal cukibbnak és édesebbnek próbálta mutatni őket mint amilyenek.
Tim: "A zeneipar aztán megváltozott, sokkal nagyobb lett a nyomás és ha csak fél millió lemezt sikerült eladnod, akkor elkönyvelhetted a bukást ami ma már nem így van."

[Shotgun Messiah szám megy]

A szóló albumáról, a SKOLD-ról kezdenek beszélgetni amely nagyon sokat jelentett neki zeneileg. Kísérletezhetett dalszövegíróként. Ez vezette őt Seattle-be ahol találkozott Sascha Konietzko-val és így került képbe a KMFDM. Ez a 90-es évek végén történt. Ez egy furcsa időszak volt Tim számára. 1999-ben megtörtént a Columbine középiskolai mészárlás, és Tim egyik számát kapcsolatba hozták a lövöldözéssel.
Tim: "Őrült és elég sokkoló volt hogy egyesek dalszövegeit gyilkosnak kiáltották ki. Nem éreztem magam felelősnek, írtam amit írtam és nem vállalhatok felelősséget azért ahogy az emberek értelmezik és amit csinálnak vele. A média megőrült és bűnbakot keresett magának. A telefon csörögni kezdett, a média interjúkat akart és elég nyilvánvalóvá vált hogy nem küzdhetünk és győzhetünk ebben, szóval kihúztuk a telefont és rejtőzködtünk."

[Marilyn Manson szám megy]

Aztán a  Marilyn Mansonos korszakról kezdenek beszélgetni.
"A feleségem és Manson akkori kedvese Rose McGowan barátnők voltak, és néha összefutottunk. Egyik nap Manson felhívott hogy nincs-e kedvem átmenni és segíteni neki a stúdióban és én erre azt mondtam 'Kibaszott biztos hogy nem, tudom milyen őrült vagy'. De aztán elkészítettük a Tainted Love-ot és olyan jól jöttek ki a dolgok hogy megkért rá hogy maradjak a következő album produceri munkálatainál is. Eközben változott a bandában a felállás is, és így kerültem én a képbe."
A riporter arról kérdezte hogy milyen volt a Mansonnal töltött időszak. Tim elmondta hogy a GOAG volt az első lemez, a második pedig nagy bánatára egy Greatest Hits album volt, amiről úgy gondolta hogy nem volt jó ötlet a banda karrierje csúcsán. Azonban Manson nem hallgatott rá és Timet átrakta a gitáros pozícióra.
Ezután néhány éves turnézás következett és Tim elmondta hogy ő jobban szeret új dalokat játszani és így nem volt boldog hogy régi szarokkal kell turnézniuk a greatest hits albumról és  visszautasította hogy gitáros legyen és visszatért a basszusgitárhoz. Aztán jött az Eat Me, Drink Me és újra gitáros lett. Tim azt mondta: "Kb. 7 évig dolgoztam együtt a Marilyn Mansonnal és kizárólag csak ezzel foglalkoztam. Sok ajánlatot kaptam másoktól de mindegyiket visszautasítottam. Egy időben csak egy dologra szeretek koncentrálni." A riporter megkérdezte hogy boldog időszak volt-e ez, vagy vannak-e megbánásai vele kapcsolatban.
Tim: "Többnyire szórakoztató volt és jó. De Manson egy nagyon különleges dolog amely nagy lehetőséget nyújtott nekem és az egyetlen dolog amit bánok hogy megannyi másik lehetőséget kellett visszautasítanom hogy minden energiámat és időben a Mansonba fektessem."
A riporter megkérdezte hogy miért hagyta ott a Mansont. Tim erre azt felelte: "Erről nem beszélhetek, de vannak bizonyos pontok a szerződésekben és a lemezcégnek hatalmában áll hogy változtasson a felállásokon ha az album eladási statisztikái nem elég jók. És most be kell fognom a számat, nem beszélhetek erről." Aztán hozzátette: "Az Eat Me, Drink Me-nek sokkal jobban kellett volna fogynia ha egyes emberek nem lettek volna faszfejek és nem szabotálják a dolgokat. Mást nem mondhatok..."

Manapság Tim egy új szóló albumon dolgozik és norvég hard rock bandával készülő projekten.
Tim: "Szeretnék beszélni róla, de még túl korai. Azonban már számos alkalommal voltam Norvégiában és felvettünk néhány dolgot ezekkel a norvég srácokkal. Ha hard rockot akarsz játszani, feltétlenül Norvégiába kell menned."
A riporter erre megkérdezte hogy mi olyan különleges Norvégiában.
Tim: "Összebarátkoztam egy norvég énekessel egy népszerű bandából, ő pedig egy újat alapított és szerette volna ha én is csatlakozom."

Tim többet volt Norvégiában mint Svédországban az utóbbi években, de három évente egyszer legalább meglátogatja szülőhazáját.
Tim: "Ott van a családom. Szeretek Svédországba látogatni és jobban értékelni a havat most hogy nem kell a szarban élnem."
A riporter megkérdezte hogy hogyan emlékszik arra az időkre amikor Timmerdala-ban és Skövde-ben élt.
Tim: "Néha a katonai szolgálatra gondolok. Sokan kitértek előle de én nem tudtam hogy kell, szóval elmentem.
Játszottam a lőfegyverekkel és lefagyott a seggem az erdőben. Nevetségesnek gondoltam és nevetségesnek gondoltam hogy az emberek azt mondták hogy majd később hálás leszek érte és azt kívántam bárcsak befognák a szájukat és elmennének a pokolba. De...öhm...mostmár méltányolom. Hehe."
A riporter: "Mint a fejrázással..."
Tim: "Azt szokták mondani hogy a fejrázás nyaki fájdalmakat okoz a későbbiekben. Én meg azt mondtam: 'Nem érdekel.' és most folyton fáj a nyakam. Hmm...végig igazuk volt. Fenébe a felnőttekkel..."

A riporter: "A zene vezette őt lehetőségekhez és emberekhez az életében. Habár úgy hangzik hogy minden habos torta, számára mégis az egyetlen és legfontosabb dolog a zene az életében.
Tim: "Zene. A zene még mindig a legfontosabb dolog az életemben. Amikor megpróbálok gondolkozni, visszatekinteni és elemezni az életet, a zene végez mindig a lista elején. Zene, szeretek zenélni. Szeretem a hangzást, a dalokat, a dallamokat és a ritmusokat. Egyszerűen imádom."

[Skold számot játszanak]

Rocksound magazin

Marilyn Manson
Brixton Academy, London

Manson minden része olyan mint azé akitől rettegsz ahogy megjelenik a mértéktelen mennyiségű füstből (lézerekkel kiegészítve) ma este.
Józan ésszel rájöhetünk hogy "Cruci-fiction In Space"-szel és a "Disposable Teens"-szel-a karrierje csúcsát jelentő Holy Wood(In the Shadow Of The Valley Of The Death) lemezről-indítja a showt, fanyar glam-rock érződik a dalszövegekből mely kiemeli minden varázsát (amely kissé elenyészett az utóbbi évtizedben). Mind a kettőnek mondanivalója van, Briannek bizonyára van mit bizonyítania ma este, játszva a túltöltött előadó szerepét-védjegyének számító morbid szókincsét a tömeg már alig várja az anti-eufórikus forró levegőben, a magát Baszás Istenének nevezőtől!
Amint felgyulladnak a fények felkiált: "London, hiányoztatok rohadékok!" majd belekezdenek a "Pretty as a swastika"-ba a The High End of Low-ról, de ez a sziréna-szerű megjelenése a "The Love Song"-nak ami lehetőséget ad neki arra hogy ragyogjon. Az "Irresponsible Hate Anthem" gyógyír a kételkedők ellen, de amint több dal követ egymást szabadon, Manson energiája csökken és a zene harcképessége akadozik.
A színpadi előadás talán kevésbé jól alakult mint a Guns, God and Government időszakban, de Manson még mindig tartogat ravasz izgalmakat ami a ma estén valamiféle lángcsóva volt.
A "Devour"-t őrületes szabálytalansággal adja elő, hagyva hogy a hangzás a régi csillogó idők után vágyakozzon. Szerencsére, a "Four Rusted Horses", a "Coma White" és a "Coma Black" eltérnek, de brilliánsan vannak bemutatva.
"London, kibaszott jó látni mindazokat akiket már megbasztam és mindazokat akiket nem"-tipikus rock anekdótázóként adja elő, növelve korábbi droghasználatáról szóló szóbeszédeket és megerősítve isteni mivoltát a "Dope Show"-ban, de sajnos Patty Smith "Rock 'N' Roll Nigger"-e tragikus.
A ráadás kétségtelenül a "The Beautiful People" és nincs semmi javaslat arra hogy megakadályozzák abban hogy ismét turnézni induljon hamarosan.

"Ne hasonlítsanak Bombshell MyGee-hez!"

Persze, mindkettejük első és második neve M-betűvel kezdődik, de tisztán látható hogy Marilyn Manson nem akarja hogy Michelle "Bombshell" McGee-hez hasonlítsák vagy hogy ennél tovább is menjenek.

"Kezdem úgyérezni hogy az emberek szerint Lady Gaga vagyok és Jesse James női változata"-mondta a sokk-rocker az E!News-nek a 2. Revolver Golden Gods Awards-on csütörtökön Los Angelesben. "Kezdem sértettként érezni magam, mert egyikükre sem akarok hasonlítani."

Azonban Manson gyorsan rámutatott amikor Gaga-ra került a sor hogy a legnagyobb tisztelettel van iránta mint művész...

"Szerintem nagyon vicces és kreatív"-mondta az énekes-"Csináltam egy remixet vele."

Nincs is szó arra hogy mennyire tisztelheti Bombshell-t.

Az egyetlen téma amiről Manson nem akart beszélni? Az esküvői terveiről Evan Rachel Wood-szal.
"Úgy döntöttünk hogy privátban tartjuk."-mondta-"Nyilvánvaló hogy egy más szintre vittük a dolgot."

És ha valaki tudja milyen a dolgokat egy más szintre vinni, az pontosan Marilyn Manson.

Hell etc. interjú

Riporter: Hello, Isten hozott Görögországban.
MM: Hello, jó itt lenni. Héj Evan ide tudnál jönni egy pillanatra? A jegyesem Evan.
Riporter: Imádtunk a True Blood-ban.
Evan: (nevet) Köszönöm.
Riporter: Sokan mondják hogy nem jó az ahogy festesz mert a képeid végül elhalványulnak
MM: Nem érdekel, ha azt tenném amit mondanak lehet hogy már meghaltam volna.
Riporter: Melyiket szereted jobban, a zenét vagy a festést?
MM: Mindkettőt szeretem, nem tudok választani.
Evan: Hajnali 3-6-ig nem tudom az ágyba parancsolni, ezekben az órákban szeret festeni.
Riporter: Milyen a napod Marilyn Mansonnal?
MM: Gyerünk, mondd el.
Evan: Nos, szeretünk filmeket nézni, a tenger mellett lakunk.
MM: Nem szeretem a korábbi házamat mert úgy érzem hogy szellemek kísértenek ott. Szeretünk ott élni, nagyon békés.
Riporter: Szerettétek eddig Görögországot?
MM: Nos, van néhány ember akik folyamatosan azt kiabálják a hotelnél hogy "menj haza ahonnan jöttél és vidd magaddal a festményeidet is". (nevet)
Riporter: Remélem jól fogjátok érezni magatokat Görögországban, menjetek le a tengerhez napozni.
Evan és MM: (nevetés) Ummm nem, nem.
MM: Gyere velünk ma este vacsorázni.
Riporter: Persze, örömmel.

Celebrity Ghost Stories webisode fordítása

"Tudod valami egyszerű mint a Paranormal Activity című film...megnéztem és lekezelőnek éreztem vagy sértőnek mert nekem sokkal ijesztőbb, sokkal félelmetesebb és sokkal érdekesebb és hihetőbb élményeim voltak amelyeket nem tudok megmagyarázni és azt hiszem hogy az bátorította őket hogy olyan dolgok érdekelnek amikről nem kellene tudni. Emlékszem amikor gyerekként meglátogattam az egyik dédnagyszüleim házát ami most visszatekintve úgy nézett ki mint egy piknikező hely egy temetkezési hely szélén. Ők elég idősek voltak már, az egyikük már meghalt. Emlékszem hogy felrohantam a lépcsőn és ijesztő hangok voltak, hallottam őket beszélni és ez nagyon rémisztő volt. Én meg azt gondoltam hogy esetleg egy autó rádiója, utcazaj de nagyon hamar rájöttem hogy nem az, hiszen nem volt autópálya a környéken. Nem igazán a szellemektől félek hanem a természetfeletti dolgoktól aminek jobban köze van a gonoszhoz. Az emberek energiái  azokkal a dolgokkal maradnak amikhez kötődnek, szóval amikor a házadba költözik egy aki kötődik hozzá, akiről biztosan tudod hogy már halott azt nevezhetjük kísértetjárásnak. Számomra félelmetes amikor kényelmetlenül érzem magam minden egyes alkalommal amikor lefekszem aludni. Nem szükséges hogy megtámadjon valaki hogy tudjad a helyről hogy kísértetjárta."

What: Antikrisztus cukipofa

Marilyn Manson, Lisa Anthonynak mesélt a csirkékről, az anyukájáról, Courtney Loveról és az egész átok dologról.

Ki mellett szeretnél ülni egy repülőgépen?
MM: Egy csomó gyerek ült már mellettem a repülőgépen. Nagyon megijedtek. Azt mondtam nekik hogy a gép lefog zuhanni és erre ők elkezdtek sírni.

De nem zavar téged hogy mindenki aki itt van ma azt mondta nekem hogy te egy cukipofa vagy?
Nos, két elég eltérő oldalam van. Az egyik tud nagyon aljas lenni, a másik pedig nagyon kedves tud lenni. Általában azt adom vissza az embereknek amit kapok tőlük. Ha egy kisgyerek túlságosan idegesít azzal hogy sír, adok nekik valamit amit miatt sírhatnak.
Úgy igazságos.

Megvan a saját hited. Szóval mit gondolsz a pokolról és a mennyről?
A pokol szívesen hozzámenne Courtney Love-hoz. Én nem piszkálom Courtneyt-csípem őt.
Csak őszinte vagyok; csak a pokol lenne képes elvenni őt feleségül. Fájdalom a seggedben ha 15 percig kell a közelében lenned. Fájdalom a seggben az is ha 15 percig kell az én közelemben lenni. Ha házasok lennénk az egy rövdzárlat lenne. Fehér proletárokként végeznénk egy lakókocsiban és The Jerry Springer Showt néznénk. Igazából azonban a pokol az amit magadnak alkotsz. Amikor beteljesíted az álmaidat, az igazán pokol. Számomra felllépni 40,000 ember előtt, maga a mennyország.

Mi zajlik le a fejedben amikor a színpadon vagy? Courtney azt mondta hogy azokra az emberekre gondol akik imádják őt-ez lenne az?
Nem, mert azt szeretem ha legalább fele gyűlöl is engem. Ez is jó érzés. Elég nehéz számomra hogy megfogalmazzam azt ami lezajlik a fejemben. Szeretem azt gondolni hogy amikor lejövök a színpadról, olyasmit hagyok az emberekben ami isnpirálja őket. Szeretem kiborítani őket, boldoggá tenni őket vagy csak hogy érezzenek valamit. Egy csomó zenészt csak elmész és megnézem és az olyan mint a zabkása, vagy szereted vagy nem, csak ott vagy. Szeretném hogy az emberek érezzenek valamit.

Néztél már úgy ruhára hogy azt gondoltad "basszus ezt soha nem venném fel-ez túl furcsa számomra?"
Mivel az emberek így fognak fel engem és a külsőmet, megengedhetek magamnak egyfajta iróniát abban ahogy öltözködöm. Felvehetek valami nagyon átlagosat és furcsává alakíthatom mert pont rajtam van. Így elég jó helyzetben vagyok. Otthon van egy barna parókám ami olyan stílusban van amit szokásos frizurának hívnék és van egy mű bajuszom is. Néha szeretem őket felvenni és akkor pl. Hard Rock Cafe-s pólót és kopott farmert viselek. Nagyon bizarrnak érzem-ez számomra az öltözködés. Ez kicsit felszabadító.

És ki is mész bennük?
Persze, elmegyek Beverly Hillsbe és vásárolok a Tiffany's-ban vagy ilyesmi.

Melyek a legkellemetlenebb jellemzőid?
Az összes dolog amitől rosszul érzem magam tesz azzá aki vagyok vagy tesz jóvá egy bizonyos módon.
Mint amikor felnőttem, az emberek azt gondolták hogy túl sovány vagyok és ezzel együtt váltam azzá aki most vagyok. Vagy az emberek azt gondolják hogy az orrom túl nagy és ezért szeretnék kisebbet. Azthiszem a gyengepontjaimat mindig az erősségeimmé alakítottam.

Anyádra vagy apádra hasonlítasz jobban?
Olyan vagyok mint az apám. Amikor kicsit voltam nem szerettem látni mert munkamániás volt. De annak élek amit csinálok és nincs igazán más mód erre. A vérmérsékletemet és a humoromat is tőle örököltem.

A szüleid tényleg tartanak egy fagyott patkányt a hűtőjükben akit Marilynnek hívtak?
Mostmár több van ott mert az anyám az összes háziállatát lefagyasztja amilye volt. Két kutyát vettem nekik.
Remélhetőleg őket nem fagyasztják le-remélhetőleg ők tovább fognak élni.

Elégedett vagy azzal amid most van?
Abszolút. Már ebben a hangulatban voltam az elmúlt 15 évben. Amikor kikerültek a középiskolából akkor elkezdtem hinni magamban és elkezdtem véleményt alkotni.

Változtatnál a külsődön a panaszkodások miatt?
Biztosan nem. Sokan panaszkodnak olyan dolgokra amik nem is történtek meg. Mint pl. hogy állatokat ölök.

Nem halt meg egy csirke sem a színpadon?
Nem a színpadon halt meg. A közönség nyírta ki.

De a csirke nem lett volna ott ha te nem viszed fel...
De akkor emberölés lett volna, nem gyilkosság...

Szóval ki vitte fel oda a csirkét?
A klub. Csirkés vacsorát rendeltem és egy élő csirkét adtak. Félreértés volt. Szeretem a legtöbb állatot. Sokszor az embereknél is jobban.

És a színpadi szex?
Nos, az előadásmódom nagyon szexuális de nem hiszem hogy valaha is szexeltem volna a színpadon.

Mi a legnagyobb félelmed?
A legnagyobb félelmem hogy elvesztem a kreativitásomat. A legkisebb félelmem hogy látom újra meztelenül Courtney-t.

FHM 2003-as interjú

A Rock isten Robbieról, a szex orgiák közbeni ütésről és a betolakodókra való lövöldözésről...

Akkor találkoztál először Robbie Williams-szel amikor részt vettél Ozzy Osbourne felavatásán a Hollywood Walk of Fame-en. Még mindig fair Noel Gallagher leírása az ex Take That tagról miszerint "kövér táncos" kezd lenni?
Haha! Nem tűnik számomra kövérnek, de megnehezítettem számára azt az időt mert egy kissé olyan lett mint egy szex őrült: egy csomó nővel randizott akik már lefeküdtek az én együttesem tagjaival, vagy a barátaimmal. Szóval örömömre szolgált hogy tájékoztassam őt hogy az egyikük lenyelte a gitárosom spermáját. Erre azt mondta: "Ó, örömmel hallom ezt." Én meg megveregettem a hátát és mosolyogtam.

Szóval kategorikusan kitartasz a pletyka mellett miszerint Robbie talán meleg?
Nos, a saját vétsége miatt biztos volt már sperma a szájában-de csak miközben megcsókolt egy nőt.

Szép! Macaulay Culkinnal is együtt lógtál amikor egy filmen dolgoztál...
Ő vette meg az első doboz cigimet. Egy olyan karaktert játszottam amelyik dohányzik és nagyon szerettem volna azonosulni a karakterrel, szóval elmentünk egy pia boltba és a nő elakarta kérni tőlünk az igazolványunkat, ami csodálatos volt mert egyikünket sem ismerte fel. Nem volt nálam semmilyen igazolvány, így neki kellett megvennie a cigit. Virginia Slims-et vett-a lightot mert azt mondta kezdjem lassan.

Kedves gyerek, vagy csak furcsán elrontotta a gyermekkora?
Közös félelmünk a tömeg, ami még egy csomó ember számára probléma mint neki és nekem. De rendben van.

Haverok lettetek?
Nos, egyszer eljött a házamba-ő Los Angelesben él. Azthiszem megijesztettem a barátnőjét ezért elment.

Milyen biztonsági óvintézkedéseid vannak a betolakodók ellen amikor éppen a Hollywoodi lakhelyeden vagy?
Tele van minden kamerával és néha egész éjjel fennt vagyok, figyelem őket, paranoiás vagyok, abszintot kortyolgatok és aztgondolom hogy hangokat hallok. Vannak légpuskáim, szóval belelövök a sötétségbe abban reménykedve hogy eltalálom a betolakodót, de általában csak egy prérifarkas.

Miért nincs lőfegyvered?
Nincs rá engedélyem. Mindig próbáltam szerezni magamnak egyet, de valaki mindig elvette tőlem mert attól tartottak hogy megsértem magamat vagy valaki mást-ami talán igaz is.

Ki nem engedte neked?
A barátnőm...a manadzserem...a rendőrség.

Ha lenne fegyvered és jönne egy betörő, a sírba küldenéd?
Nem, talán megnyomorítanám és rávenném hogy nagyon rossz TV műsorokat nézzen órákig, egészen amíg a halálát nem kívánná.
Aztán hívnám a mentőt. Nem ölném meg, mert akkor börtönbe kerülnék.

Amikor hazaérsz este, lemosod a sminket, megmelegíted a vacsorád a mikróban és megnézed a Ground Force című műsort az amerikai BBC-n?
Nem túl gyakran nézek TV-t-inkább sok filmet nézek. Ráadásul gyakran alszom el úgy hogy rajtam van a sminkem, ez attól függ hogy mit csinálok. Néha teljesen elkenődik az arcomon ha valami egészen jó szexuális aktus közben vagyok.

Természetesen! Milyen egy tipikus éjszakád?
Ha úgy érzem hogy tele van a fejem, fennt maradok festeni és beszélgetni a macskámmal. Egyébként ha turnén vagyunk általában sztiptíz bárokba megyünk hogy jobban tanulmányozhassunk a női anatómiát.

Nőgyógyászatilag igen képzett lehetsz mostmár...
Igen. Megvan a diplomám.

Te tényleg csinálsz még ilyeneket? Nincs olyan kísértésed hogy egyszerűen elmenj a szállodába és aludj egy jót?
Nos, ez fárasztó, de megkapod azt a pótolhatatlan csúcsot a színpadon kívül és néha a pótolhatatlan csúcs abból következik ha drogokat veszek be. És olyan emberek körül kell lenned akiket érdekel hogy furcsa időpontokban csinálják. Ennek nem feltétlenül kell erkölcstelen szexuális orgiának lennie persze-lehet konzervatív szexuális orgia.

Már több mint egy évtizede ezt csinálod-van egy pár papucsod, egy pipád és egy kardigánod még?
Van papucsom, így felvehetem őket amikor leszállok a turné buszról és bemegyek egy kamion parkolóba hogy csiszolt köveket vagy Cheese Whizz-t vegyek; van egy pipám amivel marijuanat szívok, és nincs kardigánom de van egy pulóver-mellényem amit karácsonyra kaptam.

Akkor semmi tréningruha?
Nem, nincs. De van egy Gualtier melegítőnadrágom.

Mikor borítottad ki utóljára az anyukádat?
Eljött és megnézett engem múlt héten amikor Clevelandben játszottunk, és azthiszem amikor egyik táncosom hátsó felébe dugtam a mikrofont, az talán egy kicsit kiborította.
Higiéniai célú volt azthiszem-talán arra gondolt hogy lekéne fertőtleníteni.

A neved Brian természetesen. Az anyukád Mansonnak hív?
Őőő...a minap megtette.

Oké, és ilyenkor azt mondja "Manson rossz fiú voltál..."?
Csak szégyenkezve lehajtja a fejét.

Szóval mi a legundorítóbb dolog amit a színpadon csináltál?
Nehéz lenne megmondani. Ha minden igaz, hozzádörzsöltem a farkamat egy biztonsági őr fejéhez, de természetesen ez mind "állítólagos".

Ez bíróság elé is került nemigaz?-Ártatlannak találtak?
Igen.

Szégyen-szeretjük az ötletet hogy ráteszed a golyóidat egy biztonsági őr fejére...
Nem mondok semmit. Ez mind "állítólagos". De már az elképzelés is hogy az én nemi szervem egy izzadt kövér fickó nyakához érjen már önmagában undorító. És a gondolat hogy néhány izzadt, kövér fazon azthiszi hogy én akarom csinálni ami elég merész lenne tőle.

Néhány héttel ezelőtt a londoni trendi Met Bar-ban azt mondtad a korábbi FHM írónak hogy "fejezd be a melót haver" miután órákig nézted őt ahogy megpróbál meghúzni egy csajt. Gyakran adsz kapcsolati tanácsokat?
Igen, különösen amikor előttem történik-pl. tegnap éjszaka ott ült egy rakás lány ruhában; azt mondtam nekik hogy ezen változtatniuk kellene...és kezdjenek valamit egymással. És mindig tanácsokat adok a barátaimnak amikor összejönnek valakivel aki hasonlít a volt barátnőmre, mert felismerek egy igazi ribancot amikor meglátom. Haha!

A híres Rose McGowan lesz az...
A híres egy erőteljes szó számomra.

Sok FHM olvasó szembesül hármas játszmával-erre van tanácsod?
Már voltam négyesben és pofán vágtak, szóval a tanácsom...talán megkellene próbálnom hármasban. Ott volt az az extra csaj amelyik elveszett a leosztásban.

Mikor voltál utóljára észrevétlen néhány órára?
1987-ben.

Nagyon jó! De megkéne próbálnod kimenni és kölcsönözni egy DVDt vagy elmenni a supermarketbe...
Nos, néha megpróbálok álruhát viselni, de aztán az emberek "Oh, ott van Marilyn Manson egy hülye álruhában." Egyszer összekevertek Michael Jacksonnal.
Az furcsa volt. Nem lógott egy gyerek a kezeimből, szóval nem vagyok benne biztos hogy mi késztette őket erre-talán a sápadt külső.

Végül, ha sorozatgyilkos lennél, ki lenne az első három áldozatod?
A publicistám, a szerkesztődet, és téged. Azért mert elbasztad a délutánomat.

Kunsthalle Wien interjú part #2

GM: A vízfesték a kedvenced, ezzel szeretsz dolgozni, miért?
MM: Ezzel azonosultam először és a legjobban, azhiszem először tintával kezdtem és szerettem mert nagyon "fekete és fehér" volt, de úgyéreztem hogy kell bele egy kis szín is. Legtöbbször tetszett ahogy a papírt eláztatta. A földön festek, letérdelve, nem tudok a felállított vászonra festeni mert akkor lecsöpög. Volt hogy felálltam és hagytam hogy lefollyon, de az szándékos volt. Szeretem a vízfestéket mert összefoltozzák a dolgokat és ez nagyon intim, úgyérzem mintha egy kapcsolat lenne ahol le kell ülnöm és néznem ahogy a víz felszárad és ahogy mozog és kilöttyen és a két macskámmal is meg kell küzdenem akik szeretnek ki-be rohangálni a szobában. Ez egy egész kapcsolat, szeretem ha nagy csend van és a napfelkelte előtti legutolsó órákban festek, akkor vagyok a leginkább kreatív.

GM: Ez valamiféle homályt ad neked, sokkal csendesebb, érzékenyebb ahogy használod a vzífestéket. Olyan érzésem van amikor ránézek, mintha amolyan melankólikus módon nézném, egyfajta romantikus téma is kapcsolódik hozzájuk.
MM: Azt mondanám hogy nagyon romantikus és ez néha egy furcsa egymagában meghatározott szó. A romantika számomra sötét, végzetes minden ami ezekhez kapcsolódik. Szeretek nagy pallettát használni, a kedvencem az Alíz Csodaországban készlet ami már nagyon elavult. Ennek nagyobb spektruma van és sok pasztel szín, ami nagyon szokatlan ahhoz a témához amit választok. Szeretek a fekete-fehér kemény árnyékok helyett színes árnyékokat használni. Nincs magyarázatom a technikámra, mivel azt sem tudom hogy hogyan jött létre. Festek valamit, megállok és készítek róla egy fényképet, így  láthatom a mélységét, és ez tényleg az én egyetlen alkotási dimenzióm mert amikor letérdelve festesz, a formátuma a festményeimnek amik kb. 3 láb magasak, elég nehéz megmondani a perspektívájukat. Most már az iPhone-omat használom mert könnyebb, de addig lesznek Polaroidjaim amíg gyártják őket.

GM: Az utolsó kérdés David Lynch-csel és Lynch munkájához fűződik, ahogy ez a show is foglalkozik a korábbi videóival és a te vízfestményeiddel. Mi nyűgöz le téged ha David Lynch-re nézel? Azhiszem játszottál is az egyik filmjében...
MM: Lost Highway, igen.

GM: Lost Highway, de ha művészileg tekintesz rá?
MM: Nos, őt mindig csak művészként tekintették, nem vették figyelembe az "installation art"-ban, festőként és olyasvalakiként aki inkább a filmekbe önti a művészetét. Egyszerű filmkészítőként elsöprő inpirációt láttam nála. A Blue Velvet volt az első film amihez igazán fűződtem érzelmileg. Úgy gondoltam hogy ez áll a színes paletta mellett, a filmsebesség, a szexualitás és erőszak kombinációjának használata és a hang, a közeli képek, szerintem operatőrileg zseniális. Amikor találkoztam vele, ő egy nagy különleges fickó volt, úgy értem ugyanazt tudta volna mondani rólam, biztos vagyok benne.

GM: Igen, minden bizonnyal. Szóval örülsz a shownak és a kombinációnak?
MM: Nincs annál nagyobb bók mint hogy egy olyan mellett állítják ki a műveimet aki hatalmas inspiráció volt számomra. Azhiszem ő megmagyarázhatatlan mint művész. Úgy értem a legfigyelemre méltóbb, de ő meghatározhatatlan úgyérzem bármire képes. Amikor először látogattam meg a hatalmas ajtajához dögök voltak szögelve és éppen alkotott amit meg is mutatott nekem. Engem csak meglepett az egész élmény, a legyek és a bor amit a konyha asztalnál ittunk. Mintha valami középkategóriás filmben lettünk volna ami a középnyugatról szól és ott ültünk borozgatva, semmi légkondicionáló, nagyon meleg volt, legyek zümmögtek a dög körül. Azt gondoltam: "ez David Lynch, ez gyönyörű."

GM: Szerintem akik eljönnek megnézni a showt, meg lesznek lepődve amikor meglátják a műveiteket. Nagyon szépen köszönöm.
MM: Köszönöm.

Kunsthalle Wien interjú part #1

GM: Ismert vagy zenészként és ahogy tudom elég korán elkezdtél festeni, a másik karrierrel párhuzamosan. Tehát mi köti össze a zenészt a festővel, a vizuális művésszel és miben látod a jelentős különbségeket?
MM: Ahogy visszatekintek a múltbéli albumaimra, mindig voltak a fejemben rövid filmek vagy történetek vizuálisan, és szövegileg ha visszanézem a régi dalszövegeimet, akkor látszik hogy mennyire vizuálisak, mintha egy forgatókönyv, egy Alfred Hitchcock forgatókönyv lenne. Alfred Hitchcock nagyon vizuális forgatókönyveket írt, nagyon minimálisak voltak benne a párbeszédek. Amikor elkezdtem festeni, talán elkezdtem megtanulni hogy hogyan készíthetek zenét másképp, így kiegészítik egymást a személyiségemben és az előadásmódomban. Jópár alkalommal próbáltam elkülöníteni a kettőt mert szerettem volna elérni a tiszteletet művészként, szimplán csak művészként. Nem akartam hogy az emberek Marilyn Mansonnal kapcsolatba hozva ismerjenek és azthiszem ez a kiállítás egy nagyon fontos mérföldkő számomra a karrieremben. Ez nagyon fontos számomra, ez a leglényegesebb kiállítás a karrieremben művészként. Ez inspirál engem, mert új lemezt készítek és mostmár szeretném átlépni ezt a két határt ahol nincs többé különválaszta és nem tudatosan elhatárolni egymástól. Nagyon tudatosan kombinálom őket, mert nem akarom hogy úgy tűnjön mintha csak hobbi lenne.

GM: Számomra van egy alapvető probléma amivel te foglalkozol, egyfajta téma amely az ördög történetén alapul. Van fájdalom, félelem és amikor látom a munkáidat, az az érzésem támad hogy ez a gonosz történetének jelentős része. Szóval mi érdekel téged abban az életszemléletben ami mindannyiunk számára fontos.
MM: Ha megnézed a tündér meséket, a gyerektörténeteket vagy a Bibliát vagy bármelyik kitalált történetet. A rosszfiú mindig a legmeghatóbb karakter, mert több emberi tulajdonsága van, és amellyel jobban tudtam azonosulni mint a hőssel aki szinte elérhetetlen és irreális. A hős szerintem álszent is a legtöbb történetben, és véleményem szerint ezért azonosul minden művész azzal a fennálló állapottal (=a "status-quo" egy latin kifejezés, jelentése „fennálló állapot”.Köznapi értelemben valamely dolog jelenlegi állapotának fenntartását, politikában az erőviszonyok, társadalmi struktúrák, rend fenntartását értjük) amit negatívnak állapítanak meg. A "negatív"-ot mindig ahhoz viszonyítják akinek a véleménye. A Jó és Gonosz két szó, az ember része, és az emberben mindkettő megvan és ha ez nincs meg benned akkor nem vagy egy teljes lélek. Azhiszem az emberek gyakran hisznek tévesen nihilistának, mert azt gondolják hogy nem érdekel semmi, vagy atesita vagyok, mert nem hiszek istenben. Szerintem amiben hiszek az hogy isten szinoníma a művészettel, az alkotás tényleg meghatározza az emberiség vágyát hogy megtalálják isten meghatározását. A Biblia egy alapvető referencia létrehozás. Egy művész a világba teszi a dolgokat hogy az emberek azonosulhassanak vele, néhányan gyűlölni fogják, néhányan szeretni fogják őket, de valamit a valós világba hozol létre. Irónikusan akkor vannak politikusai és vallási vezetőid akik kiakarják tépni a dolgokat a világból és azok a srácok mögött állnak akik képviselik a rendkívüli könyvet amely pont az ellenkezőjére utal. Ezért tartottam mindig magamat ahhoz hogy dühös legyek az amerikai álszentséggel kapcsolatban, de annyira megváltozott a véleményem erről hogy nem annyira eseménydús vagy eredményes művészként hogy egyszerűen csak panaszkodj a képmutatásról, olyan sokat hozzáadva, amit pozitívnak gondolok de néhány ember perverznek, negatívnak, sötétnek vagy bármi olyannak tart ami a véleményével egyezik, de erről szól a művészet.

GM: Az egészséges ellentét a jó és a rossz, a sötétség és a világosság, a halandóság és a hallhatatlanság között a Marilyn Manson-ban is visszatükröződik. Marilyn Monroe olyan mint egy álom, az amerikai álom és aztán Manson meg a rémálom.  Tehát ez is egy ok volt amiért összekapcsoltad a két nevet?
MM: Ez pontosan az amiért összekapcsoltam a két nevet, és abban az Amerikában nőttem fel ahol Marilyn Monroe simán "Marilyn" és Charles Manson meg csak "Manson"-ként említendő. Szóval ennek nagyon sok különböző oka van, ez egy varázsszó lett amikor összeraktam őket mint az Abracadabra. Ráadásul nagyon furcsa lesz amikor az egészséges ellentéteiről beszélünk; persze ez egy pszichiátriai kifejezés Amerikában amit rám már biztos többször használták. Nagyon határozott véleményem van a pszichiátriáról, ma már kérdeztek erről korábban. A pszichológia egy dolog; segít megérteni az emberi elmét, de azhiszem megpróbálni diagnosztizálni egy művész elméjét, azzal lényegében el is pusztítanák azt, mert a fejünkben létező Angyalok és Démonok nélkül nem lehetsz művész. Ez az az elem amitől művészként lényegében szenvedsz és az emberek pont annak is látják. De én nem úgy jöttem hogy megkínozva érezném magam művészként, én már hozzá vagyok szokva, csak próbálok a jó érzéseket jobban előtérbe helyezni mint a rossz érzéseket. Mindaddig amíg alkotsz, szerintem végül mindig jól fogod érezni magad. Ha van valami fájdalom a lelkedben és ki tudod fejezni magadból, attól mindig jobban érzed magad, igazán egy személynek érzed magad. Amikor nem vagyok képes-és nem tudok egyetlen dalt vagy festményt készíteni-akkor szoktam fájdalmat érezni. Amikor az emberek azhiszik hogy szenvedek, amikor alkotok végülis nem érzek szenvedést, nagyon elégedett vagyok olyankor.

The Devil's Prefect by Provider Module

John 5 élvezi több mint 20 éves karrierét melyet a zeneipar legtermékenyebb rock bandáival tölthetett, köztük Marilyn Mansonnal 1998-tól 2004-ig. Jelenleg a Rob Zombie gitárosa, és továbbra is folytatja lenyűgöző szóló karrierét. John nemrég időt szakított egy interjúra a Provider Module-lal a Rob Zombie turné két állomása között, amely váratlan és lenyűgöző eredményekkel zárult...

PM: Hallhattunk már tőled játszani több stílust és műfajt köztük a Bluegrasst, Swinget, Metalt, Thrasht, Garage Rockot és Countryt, együttesekben és szóló munkákban egyaránt. Mennyire szabad gyakorlatot kaptál ezekhez amikor a Marilyn Mansonban voltál?

J5: Azt mondanám hogy nagyjából semennyit. Ami nem rossz dolog, mert nem az én együttesem volt. A bandát Marilyn Mansonnak hívták, okkal. De mindig megértem ezt amikor művészekkel dolgozom. Ezért készítettem instrumentális lemezeket hogy kiéljem a kreativitásomat.

PM: A stúdióban Mansonnal, gyakran tartott megbeszéléseket tematikus ötletekkel amik már megvoltak, vagy voltak olyan dalszövegbeli elrendezések amiket zene ihletett?

J5: Szerintem volt egy ötlete szövegileg hogy milyen irányban szeretne haladni minden egyes lemezen. Egyszerűen amit én csináltam az az volt, hogy ellátam zenével, ami arra inspirálta hogy beletegye a dalszöveget abba a zenébe amit a bandával csináltam.

PM: A Marilyn Manson-hoz való csatlakozásod után glamet játszottál Ibanez modellekkel, aztán a Holy Wood turné során előkerültek a Gibson-ok. A gitár választások a külsőségektől, vagy a hang követelményektől/előnyőktől függött nagy mértékben?

J5: Ők...az Ibanez inkább a külseje miatt. A Gibson természetesen elképseztő hangzása van, ahogy te és az egész világ tudja. És persze, 2002 környékén, elég szerencsés voltam hogy kapjak egy jóváhagyott egyezséget a világ legnagyobb gitár cégével a világon, a Fender-rel.

PM: Manson elárulta hogy felvettél néhány gitár szólamot a Mechanical Animals utolsó simításai alatt, miközben sokan úgy hiszik hogy csak a lemez elkészülése után kezdtél mint koncert gitáros. Ez valójában hogy működött?

J5: Pont akkor érkeztem a bandába amikor már mixelték a lemezt. Azzal lettem megbízva hogy tanuljam meg az egész albumot, ami nagy örömet okozott mert nagy Manson rajongó vagyok. Azhiszem elég jól betanultam, mert Manson azt akarta hogy újrajátszam a gitár részeket a Mechanical Animals-en, de mivel vészesen közeledett a megjelenési dátum, nem volt lehetőségünk erre azon az időkereten belül.

PM. Hogyan hasonlítható össze a Holy Wood és a The Golden Age of Grotesque alkotási folyamata, és ha lehet ilyet kérdezni, melyik lemezre vagy a legbüszkébb?
J5: Mindenre büszke vagyok amit a Marilyn Mansonnal készítettem. Nagyon keményen dolgoztam mindegyik albumon és nagyon közel állnak hozzám. Az egyetlen különbség a kettő között, hogy nagyon sok akusztikus munkánk van a Holy Wood lemezen, és remélhetőleg valaha meghallják majd az emberek. Ezt követően készítettünk egy teljesen másik albumot, csak instrumentális, de nem gitár. Nagyon zenekari, húros és különböző hangszerekkel, The Factory-nek hívják, nem sok ember tudja ezt.

PM: A The Golden Age of Grotesque korszak alatt láthattunk először leginkább az egyedi Telecaster gitárokkal és azóta már elszánt Telecaster rajongó vagy. Mindig is kedvelted őket, vagy szándékos változás volt a karriered azon pontján?
J5: Egészen azóta hogy gitározom, gyengédséggel és szeretettel fordulok a Telecasterek iránt. Azthiszem ez azért van mert a húgom Rolling Stones rajongó volt és imádta Keith Richards-t. Minden nap láttam egy Telecasteres képet. Ez volt mindig is a kedvenc gitárom egész életemben. Amikor megkaptam a lehetőséget hogy aláírjak a Fender-hez és volt egy saját dedikált modellem, az  volt életem egyik legszebb napja.

PM: Az egész The Golden Age of Grotesque felvétele során a dedikált modellt használtad-e, és az amivel főleg zenét szerzel azóta? Továbbá találkoztál már dicsérettel vagy kritikával azért hogy nem csak rock-ot és metalt játszol?
J5: A The Golden Age 90%-át Telecaster-rel csináltam. Nem kaptam semmiféle kritikát, dicséretet kaptam hogy ezt a gitárt használom. Marilyn Mansonnál és Rob Zombie-nál is.

PM: Van valami különösen kedvelt emléked a Marilyn Mansonos időkből, akár zeneileg vagy anekdotikusan?
J5: Azthiszem a turnézás mindig nagy szórakozást nyújtott kezdetben. Aztán a későbbi turnékon ez csökkenni kezdett. Nem értem hogy miért, de a stúdiózási folyamat is mindig nagyon szórakoztató volt. Sokkal több volt a nevetés mint a bírálás. De ki tudja...még mindig vitatott hogy miért lett savanyú a vége.

PM: Hogyan látod a portét amit Manson készített rólad-John the Beaten-és van belőle egy másolatod?
J5: Igen, nálam van az eredeti, amire nagyon büszke vagyok. Azhiszem ez arról szól hogy mennyi sértegetést kaptam, de soha nem adtam be a derekam és nem adtam fel. Számomra a legfontosabb dolog abban az időben az volt hogy az összes számot olyan jól játszam el amennyire csak lehetséges, hogy olyan jól hangozzanak amennyire csak lehet. Minden shown törekedtem hogy tökéletes legyen a játékom. Több száz másolatom van a fellépésekről. Szeretném felvenni az összeset és hallgatnám őket, mert a fellépések hihetetlenek voltak.

PM: A Compass and the Ruler című szám melyet Trevor Jones, Manson és te készítettél bekerült a From Hell című filmbe.
A hangszeres verzió az egyetlen felvétel, vagy van egy John5/Manson verzió is ami más?
J5: Ez nagyjából a dal. Ez egy jó példa arra amiről beszéltem, a meg nem jelent album a The Factory. Ez egyfajta zene ebben a formában. Ez az egyik legremekebb munka amit Manson és én készítettünk. Remélhetőleg egyszer napvilágra fog kerülni.

PM: Ismert vagy arról a szinte hibátlan képességedről hogy újjá tudod alkotni a gitár részeket a számokban a színpadon különböző művészekkel. Mennyire fontos ez számodra hogy nagy figyelmet fordítasz a részletekre?
J5: Ez a szenvedélyem és szeretetem. Ez különösen akkor igaz amikor valaki mással játszom, és nekem az a dolgom hogy az előadó olyan jól hangozzon amennyire csak lehet. A Marilyn Mansonnal, heteken keresztül minden nap próbáltam betanulni a részeket és a hangokat olyan tökéletesen amennyire csak lehetséges, a Manson és rajongói iránti tiszteletem miatt. Láttam már olyan bandákat akiknek a színpadi hangzása egyáltalán nem olyan volt mint a lemezen és nem értem miért.

PM: Az ötlet hogy újra csatlakozz a Marilyn Mansonhoz széles körben tudott hogy kilőve a kérdések közül, de rajongók hada beszél róla rendszeresen. Megfontolnád Manson hívását hogy készítsetek egy-két stúdió számot nosztalgiából vagy művészi okokból?
J5: Nem hiszem hogy ez rajtam múlna, ez Mansonon múlik. A kérdést neki kellen feltenni.

PM: A Rob Zombie albumok közül amiket készítettél, melyik volt a legtermészetesebb, és habár a Hellbilly Deluxe 2 sokkal frissebb, melyik számokat élvezed a leginkább?
J5: Minden öröm számomra amit eddig a Rob Zombie-val készítettem. Soha nem volt nézeteltérésünk, soha nem volt problémánk egymással. Már 5 éve vagyok ebben az együttesben. Nehéz elhinni de igaz, még 5 év után is. Minden amit zeneileg készítünk, szórakoztató volt. Köszönet Emmának, Karennek, Annette-nek az összes csodás évért amit velem dolgoztak. Szívből köszönöm. Nem tudtam volna nélkülük megcsinálni.

Musixpix.net interjú John 5-val

Kétségtelen hogy az idei Rock on the Range fesztivál leglátványosabb fellépése a szombat esti Rob Zombie volt. Az extravagáns hangokat és vizuális effektekeket követően, eltölthettünk néhány pillanatot a Rob Zombie gitárosával John 5-val.

Picture by Chris A.

Musicpix: Hello John, üdvözöl Columbus, Ohio és a Rock on the Range. Hogy vagy?
J5: Jól vagyok, jól vagyok, gyönyörű az idő és egy csomó remek banda van itt szóval nem is lehetnék jobban!

Musicpix: Mennyi ideje vagy már a Rob Zombie-ban?
J5: Nos tudod felléptem egy Ozzfesten Rob-bal, úgy volt hogy ez csak egy részidős dolog lesz, csak hat hétig, szóval azt mondtam "oké ember, hat hét több a semminél!" De végül öt év lett belőle! Ez volt a legjobb időszak amit valaha egy együttesben töltöttem. Nagyon jó.

Musicpix: Mi a különbség abban ha Rob-nak vagy Mansonnak dolgozol?
J5: Tudod, Mansonnal lenni, szórakoztató és jó volt de ez inkább egy együttes, inkább olyan mintha a barátaiddal szórakoznál. Komolyan senkinek nem játszanék csak Rob-nak, addig fogom csinálni amíg abba nem hagyja.

Musicpix: Az új Rob Zombie lemez, a "Hellbilly Deluxe 2" nagyon szórakoztató a sok buzis számmal és Rob horror stílusú szövegeivel!  Látom Dick Dale kicsit bezavart nálatok srácok!
J5: Igen, bírom Dick Dalet és számunkra ez mind a zenéről szól, szeretünk felfedezni és kalandozni. Erről szól az egész, mert ha nem bővíted ki a határaidat az nagyon gyorsan unalmassá válhat!

Musicpix: Beszéljünk a felszerelésedről, mit használsz a koncerteken?
J5: A Marshall-t a JCM 900-assal főleg és az összes Telecaster gitárt. Mindig is Telecaster-en játszottam, szeretem őket, láttam őket egy TV show-ban a "Hee-Haw"-ban amikor gyerek voltam és mindenki aki a műsorban volt ilyen gitárokat használt és őszintén mondom nem ismerek más gitármárkát! Egyszerűen csak imádom a Telecaster-t.

Musicpix: Kik vannak rád nagy hatással?
J5: Az egész a "Hee-Haw" című műsorral kezdődött, aztán jött a The Monkeys, Jimi Hendrix, Eddie Van Halen, az ősszes nagy előadó és még mindig nagyon sok country zenét szeretek. Próbálok belemerülni és sok különböző stílusú zenét hallgatni mert szeretném frissen tartani magamban a dolgokat.

Musicpix: Milyen érzés hogy írnak rólad és a gitárjátékod miatt nagyon tisztelt gitáros vagy?
J5: Nagyon jó érzés. Ezt szerettem volna mindig is, nem akartam nagy rock sztár lenni, csak ismert lenni mint jó gitáros és zenész. Ezt jelenti számomra az egész. Az új lemezem az "Art of Malice" az ötödik albumom. Öt lemezt elkészíteni teljesítmény, de azért csinálom mert szeretem a gitárt és a zenét. Nagyon izgatottá tesz hogy az emberek élvezik a zenémet.

Musicpix: Amikor nem éppen Rob-bal zenélsz, írsz vagy játszol más side projecteken ahol játszol a metálon kívül mást is?
J5: Nos, eddig csak számokat írtam Lynyrd Skynyrd-del és amilyen gyakran csak lehet egy csomó más emberrel írok és stúdiózok.

Musicpix: Volt már hogy játszottál valakivel és azt mondtad magadban "wow, ez elképesztő..."?
J5: Úristen lássuk csak...The Scorpions, Paul Stanley, Meatloaf, Ron Wood, Fergie, és a lista csak folytatódik tovább. Nagyon sok remek zenész van akikkel együtt játszhattam. Ezek olyan emberek akikről soha nem is álmodtam hogy együtt léphetek fel. Tudod, amikor gyerek vagy azon tűnődsz hogy mi történhet az életben, de soha nem gondoltam volna hogy ez megtörténhet.

Musicpix: Szóval mit gondolnak a szüleid a hivatásodról?
J5: Nagyon büszkék rám. Soha nem ittam vagy cigiztem fiatalként és amíg így tettem támogattak engem és engedték hogy játszak klubbokban addig amíg bementem az iskolába másnap.Igen, a szüleim lebecsülik azt amit csinálok!

YRB magazin 2009

A sötétség barlangja

Minden amit tudod hogy tudnod kell Marilyn Mansonról

Csak egy pillantás a pasasra-hosszú fekete haj ami csak egy kicsit gyérül, fekete ruhák, erősen kihúzott szemek és vad smink, szexualitást sugalló fellépések és kármokodásokkal megtűzött zene-és tudod hogy őrült, ő az anti-Krisztus, az ördög, a fiatal gyerekek, a konzervatív rovatvezetők ördögi manipulátora aki porig gyalázza a vallást.

Picture by Lionel Deluy

Tudasd vele amikor kedve van hozzá és talán egyet fog veled érteni-ő egyfajta kemény gyerek a suliból aki szeret hencegni így nem tudod leleplezni a félelmeit. Mansont úgy ismerik hogy sokkoló interjúkat szokott adni. Beszél az öncsonkításról. Beszél arról hogy a legutóbbi albuma dalszövegeit a háza falára írta. Beszél bizonyos női énekesek szexuális szokásairól.

De a beszélgetést folytatva, felfedezünk valami mást. Okos. Vicces. És nagyon sebezhetőnek is tűnik; az igazi

kívülálló aki félretol mindenkit és még inkább elszigetelt abban amit csinál. Jay Leno-nak azt mondta hogy

ha más gyerek lett volt az iskolájában és meglátta volna magát, jól elagyabugyálta volna. Könnyű meglátni hogy a nők miért akarják megvédeni.

"Szeretem a művészetemet"-magyarázta Manson-"Néha ezt nehezen értik meg az emberek...A munkámnak mint művész, kint kell lennie, megmutatva az embereknek hogy másképp is lehet látni a dolgokat."

Néha ez nem olyan egyszerű. Különösen neki.

A saját bevallása szerint zárkózott, félénk és elszigeteli magát az emberektől mert fél hogy megbántják őt, a legrosszabb szívfájdalmat kapta amikor korábbi felesége-a burleszk művésznő, Dita Von Teese-elhagyta őt. És ahogy a legrosszabb rémálomban, az egész szakítás nyilvánosság előtt zajlott a bulvárlapokban és a televízióban.

A nyilvánosság látszólag nem kapott eleget a drámából és számos kommentátor kihasznált bizonyos pontokat hogy kihangsúlyozza amit mondtak, hogy Mansonnak furcsa dolgai voltak annak ellenére hogy barátai (köztük akkori barátnőjét Evan Rachel Wood-ot) megvédték őt.

"Halloween-ban él, azonban szenvedélyes, megkínzott és romantikus, és csak valami  csodálatosat akar alkotni."-nyilatkozta Wood a YRB-nek 2007-ben.

Talán ez volt az egyik ok Manson amiért meglepőnek találták Manson és Von Teese szakítását. A két művész lelki társaknak tűnt, és a 3 éves kapcsolatuk romantikus novellába illő jelenetekkel volt tele. Amikor Manson megkérte a kezét, letérdelt és egy 7 karátos európai gyémánt gyűrűt adott neki.

Körülbelül egy évvel később, a 36 éves Manson és a 33 éves Von Teese összeházasodtak. Hűen a romantikához, két ceremóniát tartottak egy héten. A publikusabb, második ceremóniát 2005. december 3.-án tartották és egy elegáns esti esküvő volt egyik barátjuk írországi otthonában, több híresség részvételével, köztük Ozzy és Sharon Osbourne-nal.

De majdnem olyan gyorsan ahogy az esküvő véget ért, a tündérmese rémálommá vált Manson és Von Teese között. Drog visszaéléssel és hűtlenséggel vádolta. Habár a pár több mint 5 évig volt együtt mielőtt összeházasodtak, azt mondta hogy nem vette észre hogy az élete ennyire kaotikus-és hogy nem hajlandó változtatni rajta.

Manson alátámasztotta hogy Von Teese tudott a rock sztár életmódról, ami egész éjszakásmunkából és egész napos alvásból áll. Manson azt mondta hogy miután összeházasodtak, Von Teese eltökélte hogy megváltoztatja. Még a válás után is folytatódott a csipkelődés amint Manson azon dolgozott hogy biztosítsa, Von Teese ne igényelhessen házastársi támogatást. Akármi is legyen az igazság a kapcsolatukban, egy dolog bizonyos. A szakítás összetörten és megalázottan hagyta Mansont.

Wood-dal való kapcsolata ellenére, a nyilvánosság előtt önbizalomhiánnyal küzdött és nem tudott dolgozni.

Egyszer a Spin Magazin "Az utolsó Rock Sztár"-nak nevezte amikor veszélyesen közel állt az önpusztításhoz.

Idáig már nem fajult a dolog amikor az egyik barátja azt ajánlotta neki hogy a fájdalmát foglalja zenébe, így elkezdett dalszövegeket írni a The High End of Low-ra. Most már olyan hasonlattal azonosítja mint amikor a főnix újjéled a hamvaiból és az egyik legjobb munkájának tartja.

Sok írható a visszatérő bandatag Twiggy számlájára aki az album társproducere is volt és Manson energiáival alkották meg a legutolsó lemezt. Számos rock kritikus kiáltotta ki a The High End of Low-ot az évtized legerőteljesebb-és legszórakoztatóbb-Manson albumává.

"Ez tényleg egy részem."-mondta Manson, a korábbi zenei újságíró aki elutasította az aggodalmat hogy

talán érzelmileg túl nehéz meghallgatni. "Majdnem olyan mint a Generation Y újságírás."

Film szempontjából nézve, párhuzam húzható Scarlett O'Hara és közte, amint egy darabka mocskot próbál

Picture by Lionel Deluy

megtartani és kihirdetni. "Isten a tanúm hogy többé nem leszek éhes." Most hogy Manson visszakapta életét-és közmondásos zenéje lehorgonyzott-többé nem esik át a ló túloldalára.

Az album követi a hagyományos Manson formát-egy kommentár az életről, de összeszedve az emberek felfogását és kforgatva azokat. Megfontolja a zenéjét akárcsak egy absztrakt alkotást, arra tervezve hogy eltérítse az embereket az ötletek és vonatkoztatások elégedettségétől.

"Ez mindig is arról szólt hogy légy önmagad."-mondja-"Ez vagyok én. Ilyennek kéne lennie mindenkinek... De a dolgokat több különböző szempontból is megnézhetjük."

Azon tűnődhetünk hogy ez lenne-e az oka hogy annyi ember elítéli Mansont, akárcsak egy másik generáció Andy Warholt. Igen, a félénkségét felháborító bohóckodásokkal takarja-és becsületére váljék hogy ez több millió dollárt hozott neki-de nem is kér elnézést a választásaiért. Akárcsak igaz nyilatkozata Warhol-nak.

"Azon voltam hogy újra felálljak és az legyek aki."-mondta-"Azon a ponton [amikor Dita elhagyta] majdnem feladtam, és ez még a szart is kirémisztette belőlem. Ez volt életem legrosszabb időszaka..."

Csak egyszer kell végighallgatni a 15 számból álló lemezt, és szinte átérzi az ember a fájdalmát, a frusztrációját és az újjászületését. De ne gondoljuk hogy ez a lemez amolyan emo album. A The High End of Low, Manson legmagasabb-metál-energiát használja a grafikus dalszövegekkel az olyan számokban mint az "I have to look up just to see hell."

"Elvehetsz,

A sír elvehet,

A föld csak arra vár hogy élve felfalhasson minket,

Szeretlek megsérülve,

Emberi roncsokra van szükségem,

Csak fel kell néznem hogy lássam a poklot."

Ha úgy gondolsz erre az albumra mint Manson terápiájára, jól gondolod. És ez Mansonnál rendben van.

"Nevetni tudok magamon amikor már kész vagyok."-mondja-"Nem zavar."

Talán nem tűnt el Manson magabiztossága, és ez nyilvánvalóan látszott Bill O'Reilly talk show-jában adott

televíziós interjújában. 2006. január 7.-én Manson higgadtan és logikusan cáfolta O'Reilly vádját miszerint

Manson hatása rozsdásodik a gyerekeken. A cáfolásban Manson ösztönözte a tinédzsereket a szabad szerelemre és Manson felhívta a szülők figyelmét arra hogy felelősséget vállaljanak a gyerekeik cselekedeteiért miközben tudjuk hogy ő 16 évesen vesztette el a szüzességét.

"Bármit lehet helytelenül értelmezni. Az emberek ránézhetnek Krisztusra a kereszten és azt mondják hogy ez gyilkosság..."-mondta Manson O'Reilly-nek. "Tisztellek azért mert kihívást jelentettél számomra és ezért jöttem el a műsorba."

Mindenki akinek van sejtelme Manson munkásságáról-és az a sok akinek annál inkább nem-tudja hogy gyakran tele van istenkáromlással, amiről Manson azt mondja hogy néha szükséges a cél eléréséhez. Ez az album-az "Arma-goddam-motherfuckin'-geddon" című számmal-sem különbözik. Ami érdekes, hogy Manson

nem használ káromkodást amikor társalog, de a dalszövegekben igen. Egy eszközként használja hogy elérje a céljait és újra rávegye az embereket hogy hallgassák meg az üzenetét.

A fennt említett szám dalszövegét tekintve:

"First you try to fuck it,
then you try to eat it
If it hasn't learned your name,
you better kill it before they see it"

Kiragadva a szövegösszefüggést ez csak egy káromkodás, de a dalba beletéve fülbemászó szöveg lesz és

fertőző dallam, és ez működik.

"Az egyszerű örömöknek élek, mindegy hogy honnan származnak, de önmagadnak kell lenned,

elfogadnod magad."-mondta Manson bizonyítva hogy az albummal ismét feltámadt. "Az életnek teljesnek kell lennie vagy meghalsz. És én nem akarok meghalni."

Manson Golden Gods Awards-on tartott beszéde

...egy komoly helyzetről szeretnék beszélni. Minden dologban amit tettem, nyilvánvalóan bármelyikünk, különösen én Damian Echols lehettem volna, de ő most az arkansasi siralomházban van egy bűntettért amit nem követett el. Leginkább azért mert úgy öltözött mint mi, olyan zenét hallgatott mint mi, és úgy viselkedett mint mi. És azthiszem úgy érzett mint mi mindannyian most, amit mindig is érzünk és ez valamiféle kimaradás, tudjátok hogy én mindig nagy támogatója voltam az ügynek. De régebben azt választottam hogy nem bonyolódom bele a dolgokba mert azt gondoltam hogy rontok a helyzeten, de most úgy érzem ez egy fontos idő hogy felálljunk és a részesei legyünk a problémának. Ez a személy akit kikülönítettek egy kis városkába Arkansasba a barátaival, Jason Baldwin-nal és Jessie Misskelly-vel együtt és alárendelve a Salemi Boszorkány 3-masnak amiről mindenki beszélt. Az üldözésük eredménye az lett hogy halálra ítélték mindenféle bizonyíték bizonyíték vagy büntetőeljárás nélkül, csak azért ahogy kinéz, ahogy mi kinézünk, ahogy mindannyian érzünk. Szóval 16 éven keresztül, ezek a srácok akik akkor tinédzserek voltak a tárgyalás idején, ahol olyan dolgokon mentek keresztül egy perc alatt amit el se tudnánk képzelni. Tudjátok, felhagytak a szokásos életükkel és bűnözők kezdtek lenni amikor éppen nem. Ez mind idáig fajult, alap hogy az emberek mindig az olyanokat büntetik mint mi, én, és nem fogom magamat Damian Echols-hoz hasonlítani. Habár azt kivánom hogy bárcsak olyan erőm mint amilyen ennek a srácnak volt, mert elment a tárgyalásra és börtönbe került csak azért ahogy kinézett és a dolgokért amikre gondolt, és ez nagyon hasonlít ahhoz amiben mi mindannyian mint egy zenei közösség hiszünk és amire szükségünk van hogy végre a hátuk mögé kerüljünk. Szóval azért álltam ki ide ma hogy a West Memphis 3-mas mögé álljunk és erősítsük őket.
És minden erről szól amit mondtam, erősítsük meg ezt a szart.

2010 Playboy MX interjú

Picture by Perou

Szeretek éjjel festeni amikor a világ alszik. Aztán a rémálmok kihajtanak az ujjaimból és
színes szellemekké válnak melyek életre kelnek a vásznon. Marilyn Manson bevallotta hogy még
soha nem festett élő modellt, bár Angelina Jolie felajánlotta. Manson nagyon izgatott, befejezte szerződését az Interscope Records-szal és most már saját sorsának ura. Manson két film forgatására készül amelyek filmkészítői debütálásának bevezetői lesznek, a film címe Phantasmagoria: The Visions of Lewis Carroll. Annak ellenére hogy nem kíváncsi Tim Burton filmjére a Carroll mesterműből.

Playboy: Azt hallottam hogy amikor először mutattad be a festményeidet, egy kis félénkséget éreztél. Nem hiszem el hogy Marilyn Manson, ugyanaz a személy aki Bibliákat tép szét és nőkkel közösül a színpadon, lehet félénk.
Manson: Határozottan félénk vagyok. Az emberek azt hiszik hogy a művészek extrovertáltak és szeretjük megmutatni a gondolatainkat és az érzéseinket egy csomó idegennek, de ez nem minden esetben igaz. Számomra nem volt nehéz kiállni a tömeg elé és énekelni, de amikor a festészetre kerül a sor, hogy megmutassam a mélyebb érzéseimet, változnak a dolgok. Talán ez nem feltétlenül félénkség, de hasonló.

PB: Azt mondják Rembrant éhezett, habár kincseket halmozott fel az otthonában, és Van Gogh levágta a fülét szerelme jeléül. Neked milyen szertartásaid vannak alkotáskor?
MM: Amikor egyedül akarok lenni és nem tudok dalszövegeket írni, akkor festek. Többnyire az éjszaka közepén, amikor mindenki csendben van és kapcsolatba tudok lépni önmagammal. A folyamat más, mert mikor dalokat írok, tudom hogy több mint egy ember fogja hallani, de a festményeim esetében, figyelembe véve hogy a legtöbbjük általam érdekesnek talált emberek portréja, egyetlen személlyel próbálok kapcsolatba lépni aki nézi a képet. Általában fotókat festek le, soha nem ültem le és kíséreltem meg lefesteni egy személyt aki ott ül velem. Soha nem akartam saját galériát vagy hogy eladjam a festményeimet, mert azt gondoltam hogy ez valakinek olyan érdekes lehet mint a személyes kifejezések. Az első festményem egy ajándék volt annak az embernek akiről készítettem. Az első alkalommal amikor valaki megvette a képeimet, egy másik művész mellesleg, azt mondta: "Héj, te egy festő vagy, többet kell érte kérned."

PB: Heavy metal zene megy a háttérben miközben festesz?
MM: Nem, jobban szeretem a csendet mert nem szeretem ha elterelik a figyelmemet. Mindent kikapcsolok amiben kedvemet lelem és élvezem a meghittséget amely az üres vászonban ölt formát és csak egy ecsettel ostromolhatom meg, majd várom hogy lássam mi történik. Az egyik ok amiért szeretek az éjszaka közepén dolgozni az az, hogy a legtöbb ember ilyenkor abbahagyja a gondolkozást és az én agyam így sokkal tisztábban tud gondolkodni. A festés egyfajta mentális gyakorlat számomra.

PB: Mi az első emlék ami eszedbe jut a festésről?
MM: Az első rajz órám az iskolában amikor még nagyon fiatal voltam. Abban az időben karikatúra rajzoló akartam lenni. Ne érdekelt akkoriban a festés, mert egy dolog volt feketében rajzolni és más egy lelket a vászonba önteni. Egyszer a sebészetre kerültem gyerekként és a festés segített elütni az időt. Aztán, a Mechanical Animals időszakában vissza akartam térni a festészetre. Elmentem egy papír-írószer boltba és gyerekeknek való vízfestéket vettem. Csak négy szín volt, de összekevertem a  pirosat, a sárgát és a kéket hogy kávé színt kapjak. A koszos vizet is a mélyedésekben hagytam és az eredmény érdekes volt. A festészet arra törekszik hogy kreatív légy, lépd túl a saját határaidat. Szeretek alkotni a saját kezeimmel. Ha csak egy színed van, a lehető legjobbat kell csinálnod. Ha egy szigeten rekednél, azt bármilyen módon le lehetne festeni.

PB: A Michael Moore által készített Bowling for Columbine megnézése után nyilvánvaló hogy az emberek megpróbálnak minden rosszat okolni. Ebben az összefüggésben, tényleg komolyan festőként írod le magad?

Picture by Perou

MM: A festésben próbálom levetni a "celeb" részt, mert rock sztárnak lenni más mint hírességnek. Az én környezetemben igen, és muszáj ennél maradnom. Ahogy Andy Warhol mondta, a jelzett tendencia szerint a 20. századi művészet a pop kultúra része és ez néha bosszantó tud lenni. Vannak akik azt állítják hogy pszichiáterek és elemzik a képeimet ebből a szemszögből, míg mások verhetetlenek a festészetben is. A zenében, az emberek előítéleteket alkotnak, mert tudják hogy ez az én dalom. A festészetben nem számít hogy nem vagy a rajongóm és nem csodálod a képeimet, bármit látsz arról meglehet a saját véleményed, még ha Marilyn Manson csinálta is.

PB: És a zenét vagy a festészetet szereted jobban az üzeneteid terjesztésére?
MM: Nem nagyon tudom...ha választanom kéne.

PB: Amikor utóljára jártál Mexikóban, a Monterrey emberei imádkoztak hogy ne kerüljön sor a műsorodra. Nem bosszant hogy vannak olyanok akik bizalmatlanok a festményeiddel szemben mert nem szeretik a zenédet?
MM: Nem nagyon...ez egy kicsit megrémiszt. Emlékszem a Monterrey-re, menjen a...(nevet). A történelemben a legbrilliánsabb művészek is hasonlóan szenvedtek, néha elpusztították a műveiket, de a jelentőségük sokkal messzebre jutott. Az emberek furcsa módon fejezik ki a gyűlöletüket. Szeretünk vagy gyűlölünk valamit, de nem vagyok meglepve hogy az emberek lenyelik ezt az értelmetlenséget ami ki is terjed az amerikai kultúrában. Nem hiszem hogy a képeim teljesen politikaiak, vagy vallásosak, a zenémben sem, szóval nem érzek haragot irántuk. A festményeim nem éppen azok amiket az emberek vártak tőlem.

PB: Minden egyes albumod különböző koncepciót és esztétikát tartalmaz, a Portrait of an American Family-től, az Antichrist Superstar-on át a The High End of Low-ig. A festészeted is hasonló periódusokon megy keresztül?
MM: Azt hiszem igen, a kezdeti képeim eléggé különböznek azoktól amiket pl. ezen a héten csináltam. Eleinte alig festettem meg a szemeket és most már nagyon fontossá váltak. Megváltoztatta a színek érzékelését. Az hogy nem látszottak a szemek, ahogy a régebbi munkáimban megjelentek, talán valamiféle személyes
kivetítés. Mostmár sokkal nyíltabb próbálok lenni, a szövegírásban és a festésben is. Többé nem félek attól hogy önmagam legyek, valami történt a kezdetekkor és ezért megpróbáltam bonyolultabb mondatokat és komplikált metaforákat használni. Most is a stúdióban vagyok, egy új lemezen dolgozom mert egy nagyon inspiráló perióduson megyek keresztül. Múlthéten 7 napon keresztül dolgoztam egy huzamban festményeken és amikor kész voltam, elégedett voltam velük. Ugyanez van a zenével is, nem csak egy dalon dolgozom egy nap. Szóval a munka számomra az, amikor kifogyok a festészetből és akkor visszatérek a zenéhez és fordítva. Azthiszem az agyam csak egy dologra tud koncentrálni.

PB: Újságíróként kezdted a karriered, sok figyelmet fordítasz azokra a kritikákra amelyeket művészként írnak rólad?
MM: Szeretem meghallgatni az embereket. A mai világ mindannyiunknak megengedi hogy kritikusak legyünk és az internet ebből a szempontból nagy változás. Továbbá lehetővé teszi az előadók legyűrését és gyarapítását. Általában megmutatom az embereknek a képeimet mert értékelem a véleményüket. Ezt jobban szeretem mint összeszámolni hány jó és rossz vélemény gyűlt össze. Nem olyan vagyok aki azt mondja hogy nem törödik az emberek gondolataival, mert az hazugság lenne. Nem élek aszerint amit az emberek gondolnak, de meghallgatom a véleményüket, mert ez az egyetlen mód művészként hogy megtudjam hogy az alkotásaim mennyire befolyásolják őket. De igen,  jobban adok azoknak az embereknek a véleményére akiket ismerek mint az idegenekére. Nem mondhatom hogy zenészkén és festőként ugyanazokat a kritikákat kapom mert nyilvánvalóan nem.

PB: Tudom hogy szereted Frida Kahlo alkotásait. Erős szenvedés érzékelhető a festményeiben, nem is beszélve hogy az ortopédiai eszközök hasonlóak a "The Beautiful People" videódban használtakhoz. Van valamilyen kapcsolat az ő munkája és a tiéd közt?
MM: Vicces hogy megemlítetted Kahlot. Olvastam az életrajzát és láttam a róla készült filmet és feltétlenül érintette azt hogy csodálom a munkáit. De abban is hiszek hogy jelentős különbség van a kultúrák között. A gonosz és a sötétség fogalmait vezette be, amiért kíváncsian tekintettel vigygáltam az erős vallási hagyományokat amelyek a te országodban(Mexikóban) léteznek. Ez is idegen számomra, mert ezzel együtt éltem(gyerekként, keresztény iskolába járt). Szóval mindig megkérdőjeleztem a vallást és amikor megláttam hogy a művészetben is visszatükröződik, ami igazán felhívta a figyelmemet, nem úgy mint a boszorkányság vagy a Santeria. De nem, én nem utánozok senkit, habár csodálom a nagy művészeket mint Salvador Dali. Tudom hogy soha nem fogok úgy festeni mint ő, de neki is tekintélyes hatása volt mint Andy Warhol-nak és Marcel Duchamp-nak. Nemrég rájöttem hogy minnél kevésbé próbálsz másokat utánozni, annál hamarabb találod meg a saját hangodat. Szóval ha a zenét és a festészetet próbáljuk újra feltaláni, a saját munkádat kell újra felhasználnod hogy megtaláld a saját hangodat.

PB: Régebben készítettünk veled egy fotózást (Manson portrét készített az ex-feleségéről Dita Von Teese-ről), kiből lenne jó modell?
MM: Sok nőt festettem már le és a legtöbbjüket soha nem láttam mesztelenül. Épp a beszélgetésünk előtt egy mesztelen Angelina Jolie képen dolgoztam. Amikor megmutattam neki miután befejeztem, felajánlotta hogy
pózol nekem, de őszintén szólva túl félénk voltam hogy elfogadjam. Azthiszem ahogy festek, mindig félek attól hogy a személy akit gyönyörűnek tartok sértőnek érezheti az ecsetvonásaimat abból a szempontból ahogy
általában torzítom az emberi testet. Bármelyik nőt lefesteném mesztelenül, kivéve Courtney Love-ot, hacsak nem rajta festenék.

PB: A sminked, a tetoválásaid, a festményeid a készülések a Phantasmagoria: The Visions of Lewis Carroll-ra. Úgytűnik az ábrázolás nagyon fontos számodra. A közvetlen mozi a festészet utáni vágyakozás kiterjedése?
MM. Egy bizonyos értelemben igen. Abban az időben amikor rájöttem hogy a film ipar más tempóban halad mint a zene, nagyon kétségbeesett voltam mert azt akartam hogy a film ugrászerű kezdet legyen.
Amióta olvastam az újságokban Lewis Carroll-ról, azonosultam vele abban a módban ahogy Alice eredetét magyarázza. Amit néhány ember tud róla hogy úttörő volt a fényképészetben és a kamera amit használt, az inkább kezdetleges volt, de még mindig több mint egy doboz tárgyakkal tele amik fejjel lefelé jelennek meg ahogy a könyveiben írja le. A képek sötét termekben jelentek meg, abban az időben amikor nem volt elektromosság. Hónapokkal a Phantasmagoria gondolata előtt, sok képet készítettem és sok filmet néztem, mindez festővé érlelt engem. Ezen kívül a Phantasmagoriához egy rakás sztori volt a fejemben, különálló filmek kisebb sorozatából. Nem kell feltétlenül megjelenniük a mozikban. Végeztem az INterscope-pal, így most már én dönthetek hogy mit kezdek a karrieremmel. Sokkal szabadabb vagyok. Mostantól a zeném egy kicsit olyan lesz mint a festészetem, a saját pénzemet fogom belefektetni és én fogok kockáztatni. Ebben az évben többet fognak látni belőlem, de mindez a saját kezem munkája lesz. Meglepő volt ami az Interscope-pal történt de fontos is mert mindig arra emlékeztetett hogy nem kell senki a hátam mögött.

PB: És feltételezem hogy mostmár kedvező lesz több képet eladni. Kiknek van már?
MM: Számos barátnak. Nicholas Cage, Elizabeth Presley, Jack Osbourne...nem vagyok mindegyikben biztos. Nem alapozom az életemet a celebekre, nagyon megválogatom a barátaimat.

PB: Ha a filmed részletesebben foglalkozik az író, Lewis történetével, mit gondolsz Tim Burton Alice-éról? Láttad?
MM: Nem, és nem is akarom, nem nagyon követem a munkásságát, ha valamelyik filmje is tetszik az a Charlie és a Csokigyár. Jó barátok vagyunk Johnyy Depp-pel, de ez sem keltette fel az érdeklődésemet. Burton összekeverte a két könyvet és nem hiszem hogy ez jó döntés volt.